A Suceavából származó 32 éves középpályás két időszakban, a 2016–2017-es és a 2018–2019-es szezonban már játszott az FC Botoșani csapatában, amelynek színeiben minden sorozatot figyelembe véve 107 mérkőzésen 22 gólt szerzett.
Golofca 2020 őszén csatlakozott a Sepsi OSK-hoz, akkor még kölcsönben érkezett a Kolozsvári CFR-től, majd 2021 nyarán leigazolta a háromszéki alakulat. Összességében 85 találkozón lépett gyepre a piros-fehéreknél, ezalatt nyolc gólt szerzett és hat gólpasszt osztott ki.
A szerződése 2023 nyaráig volt érvényes a Sepsi OSK-nál, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát, de az utóbbi időben egyre kevesebbet játszott, ezért úgy döntött, hogy távozik. A Monitorul de Suceava portálnak nyilatkozva közölte, hogy több ajánlata is volt, de az FC Botoșani-hoz való visszatérést választotta, ahol mindig jól teljesített, a szurkolók és a vezetőség is értékelték.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!