Hirdetés

Bravúr, a Hermannstadt legyőzte a CFR-t és kiszorította a Sepsit a felsőházból

A Hermannstadt a legutóbbi két meccsén az éllovas Farult és címvédő CFR-t is legyőzte
Fotó: Facebook/FC Hermannstadt

2022. december 20., 22:24

Nagy meglepetéssel zárult a labdarúgó Szuperliga őszi szezonjának utolsó mérkőzése, a Hermannstadt a legvégén szerzett találattal mind a három pontot elvitte a tehetetlen Kolozsvári CFR otthonából.

2022. december 20., 22:24

A kedden esti találkozón a címvédő nagy lehetőség előtt állt az a nagyszebeni csapat ellen, amely az előző fordulóban kiütötte az éllovas Farult, győzelem esetén ugyanis a téli szünet előtt átvehette volna a vezetést a tabellán.

A mérkőzés elején a kolozsváriak kétszer is közel voltak a gólhoz, Bîrligea helyzeténél védett a vendégek kapusa, Camora lökete pedig elkerülte a kaput. A Hermannstadt hamar felvette a meccs ritmusát, így a CFR-nek nehéz dolga volt a támadásépítéssel. A 32. percben szabadrúgás után szerezhetett volna vezetést, újra Bîrligea volt a befejező, de ezúttal fölé lőtt. Kevéssel ezután a nagyszebeniek kihagyták az első lehetőségüket, Balaure fejesét nem tudta a kapura irányítani. A szünet előtt hazai oldalon Camora távolról próbálkozott, lövését ha nem is magabiztosan, de Letica hárította.

• Videó: Orange Sport

Hirdetés

Vendéghelyzettel kezdődött a második játékrész, Butean szabadrúgásával nem találta el a kaput. Kiegyenlített volt a találkozó a folytatásban, a CFR volt veszélyesebb, de nem tudta áttörni a nagyszebeni védelmet. A hajrához közeledve kisebb nyomás alá helyezték a Hermannstadt kapuját, Bîrligea ismét helyzetbe került, de lövése mellé gurult, majd szöglet után Manea fejese okozott némi riadalmat.

A hosszabbításban emberhátrányba került a házigazda, Kolinger megkapta a második sárga lapját, a legvégén pedig a nagyszebeni csapat szöglet után Bejan fejesével betalált, és elvitte a három pontot.

A CFR nagy lehetőséget szalasztott el, hogy az élre álljon, a Hermannstadt ellenben ezzel a bravúros győzelemmel megelőzte a Sepsi OSK-t, feljött a hatodik helyre, és a felsőházban tölti a téli szünetet.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 21. forduló:

Kolozsvári CFR–FC Hermannstadt 0–1 (0–0).

Gólszerző: Bejan (90+5.).
CFR: Scuffet – Manea (Braun, 88.), Kolinger, Yuri, Camora – Deac (Yeboah, 81.), Boateng, Cvek (Mistrati, 88.), Bîrligea – Malele, Janga (Roger, 46.). Edző: Dan Petrescu.
Hermannstadt: Letica – Butean, Bejan, Antoche, Opruț – Biceanu (Răuță, 78.), Mino, Oroian (Iancu, 59.) – Medina (Petrescu, 59.), Paraschiv, Balaure (Balaure, 82.). Edző: Marius Măldărașanu.
Vezette: Andrei Chivulete.

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 21. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Konstancai Farul Farul
21
13
6
2
42-19
45
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
21
14
2
5
34-19
44
3
FCSB FCSB
21
11
5
5
36-25
38
4
Bukaresti Rapid Rapid
21
11
5
5
27-19
38
5
Universitatea Craiova U Craiova
21
11
5
5
27-21
38
6
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
21
9
5
7
35-17
32
7
Petrolul Ploiești Petrolul
21
9
3
9
21-24
30
8
FC Voluntari Voluntari
21
6
8
7
19-20
26
9
FC Hermannstadt Hermannstadt
21
9
6
6
26-20
24
10
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
21
6
5
10
21-24
23
11
FC Argeș Pitești FC Argeș
21
6
5
10
17-30
23
12
Chindia Târgoviște Chindia
21
5
6
10
22-30
21
13
FC Botoșani Botoșani
21
4
9
8
17-34
21
14
Kolozsvári U Kolozsvári U
21
4
7
10
14-23
19
15
Aradi UTA UTA
21
4
7
10
18-29
19
16
CS Mioveni Mioveni
21
1
6
14
13-35
9
FC Hermannstadt:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!