Kedden este izgalmas összecsapást vívott egymással Lyonban a két együttes, az odavágón a Sepsi-SIC legyőzte francia ellenfelét, a célja ezúttal is az volt, hogy megszorongassa őket. Az első negyedben nagyon ellépett a hazai csapat, nem sokkal a kezdés után már 16 ponttal vezettek, végül pedig 32–14-ről várhatták a második játékrészt.
A folytatásban fegyelmezettebb volt Zoran Mikes gárdája, pontosabban és hatékonyabban játszottak, így a félidőhöz érve 49–34 volt az állás, miután a második negyedet behúzták a vendégek. A harmadik tíz percben nagyon kiélezett csatát vívtak, fej-fej mellett haladtak, és végül egy 22–21-es játékrészt produkáltak a felek.
Az utolsó mérkőzésen ismét kiválóan játszott Borislava Hristova, aki 22 pontot dobott Lyonban, nála többet csak a hazai színekben szereplő Williams szerzett (26).
A Sepsi-SIC becsülettel küzdött a végén is, végül pedig 94–77-es vereséget szenvedett el, így a nyolc fős tabellán a hetedik helyen végzett 15 ponttal, 2 győzelem és 11 vereség volt a mérleg. Ezzel a találkozóval az idei kiírásra véget ért a nemzetközi kalandozás a háromszéki klub számára, a román élvonalban kiválóan szerepelnek, hibátlan mérleggel vezetik a pontvadászatot.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!