Hirdetés

A marosvásárhelyi tekézők nagycsaládja, akik mindent megnyertek

Szemány Margit irányításával 1977-ben országos bajnok lett a Marosvásárhelyi Voința
Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

Albert Erzsébet, Chețan Minodora, Todea Maria, Dálya Gizella, Dragoș Maria, Bonta Elisabeta és Szász Judit szinte mindent megnyert a Marosvásárhelyi Voința tekecsapatával. A hetvenes- és nyolcvanas években a román válogatottban is remekeltek.

Klubszinten pedig négyszer hódították el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. A sikerek mögött nemcsak a tehetség és a munka, hanem egy máig tartó barátság is állt.

Hirdetés

A Voința egykori sikereiről Albert Erzsébettel, született Szilágyi Erzsébettel beszélgettünk. A marosvásárhelyi tekéző az ifjúsági válogatottban 70, a felnőttcsapatban pedig 85 alkalommal szerepelt.

– Tizenhat évesen először röplabdáztam. Később a Voința szövetkezetnél válogatót tartottak, ahol több társammal együtt engem is kiválasztottak, így elkezdtem tekézni. A kor egyik legkiválóbb hazai edzője, Szemányi Tibor irányítása alatt fejlődtem, majd 1983 és 1986 között a felesége, Szemányi Margit is edzett bennünket – idézte fel pályafutása kezdetét.

Albert Erzsébet az első országos bajnoki cím elnyerése után •  Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

Albert Erzsébet az első országos bajnoki cím elnyerése után
Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

Lokálpatriótaként mindvégig hűséges maradt a Voințához, amelynek 1995-ig volt leigazolt sportolója. Pályafutása utolsó éveiben játékos-edzőként is tevékenykedett, egészen az egyesület megszűnéséig.

A hetvenes években Marosvásárhely a román tekesport egyik központjának számított. Albert Erzsébet emlékei szerint a CFR, a Dermagant, a Sănătatea és a Voința is az élvonalban szerepelt, de a Cukorgyárnak, az Elektromarosnak, a Gaz Metannak és a Constructorulnak is volt csapata.

A helyi tekesport népszerűségét jól mutatja, hogy az 1947–1948-as városi bajnokságban tizenhat együttes vett részt.

– Sajnálatos, hogy ma már a többszörös román bajnok, BEK- és Világkupa-győztes Romgaz Elektromaros tekepályáját is felszámolták. Emiatt a csapatnak Kolozsváron kell játszania hazai mérkőzéseit. Az utóbbi években mindössze három együttes szerepelt a női élvonalban, így mindhárom dobogós helyen végzett – mondta szomorúan az egykori sportoló, aki pályafutása során mintegy 700 bajnoki mérkőzésen szerepelt.

Szinte mindent megnyertek hazai és nemzetközi szinten

Albert Erzsébet a Voințával háromszoros ifjúsági és tizennégyszeres felnőtt országos bajnok lett. Az ifjúságiak között két, a felnőttek mezőnyében négy országos csúcsot is megdöntött.

1977-ben Olomucban BEK-győztes a marosvásárhelyi tekecsapat •  Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

1977-ben Olomucban BEK-győztes a marosvásárhelyi tekecsapat
Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

A román válogatottal szintén jelentős sikereket ért el. Az 1973-as ifjúsági Európa-bajnokságon két arany- és egy bronzérmet szerzett, 1974-ben a felnőtt-világbajnokságon ezüst- és bronzérmet nyert, 1980-ban pedig világbajnoki címet ünnepelhetett.

A Marosvásárhelyi Voința színeiben Chețan Minodorával, Todea Mariával, Dálya Gizellával, Dragoș Mariával, Bonta Elisabetával és Szász Judittal együtt négyszer hódították el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját: 1977-ben, 1980-ban, 1982-ben és 1983-ban.

Albert Erzsébet fiatalon, már országos bajnokként •  Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

Albert Erzsébet fiatalon, már országos bajnokként
Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

– Az első BEK-győzelmünkkor, 1977-ben többek között a keletnémet Carl Zeiss Jenát, a csehszlovák Slavia Brnót, a magyar Feolak Szegedet, a jugoszláviai Celjét, az osztrák Rothweiss Innsbruckot, a nyugatnémet Heidelberget és a lengyel Sportowy Lechet is legyőztük. Az 1983-as sikerünk is különleges emlék: Heidelbergben Todea Maria törött lábbal versenyzett, mégis győzni tudtunk – mesélte Albert Erzsébet.

A Voința további trófeákat is szerzett: 1973-ban, 1979-ben és 1982-ben a Kárpát Kupát, 1979-ben és 1982-ben pedig a román tekeszövetség kupáját nyerte meg.

Az 1973-as ifjúsági Európa-bajnokság szintén emlékezetes maradt számára. A csehszlovákiai Přerovban rendezett versenyen a román válogatott 2306 ponttal végzett az élen, megelőzve az NDK, Magyarország és Jugoszlávia csapatát. Albert Erzsébet csapatban és Vasilică Pinteával párban is Európa-bajnok lett, míg Pintea egyéniben is aranyérmet szerzett.

Találkozó 2026-ban. Szász, Dragoș, Albert, Dálya, Todea és Chețan •  Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

Találkozó 2026-ban. Szász, Dragoș, Albert, Dálya, Todea és Chețan
Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

A válogatottat Teodor Buzea irányította, a csapattársak között pedig Elena Gonciar, Szász Erika, Bălașa Mirica, Holesch Eugenia, Vasilică Pintea és Todea Maria szerepelt.

Sporttársakból barátnők, barátnőkből családtagok

A Voința játékosai közül többen is rendszeresen szerepeltek a világbajnokságokon. Todea Maria, Szász Judit és Albert Erzsébet három-három alkalommal képviselte Romániát, Chețan Minodora és Dálya Gizella kétszer, Dragoș Maria és Bonta Elisabeta pedig egyszer vett részt a világversenyen.

A Marosvásárhelyi Voința országos bajnok csapata, 1978 •  Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

A Marosvásárhelyi Voința országos bajnok csapata, 1978
Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

Albert Erzsébet 1986 és 1995 között a Voința serdülő- és ifjúsági csapatát is edzette. Az ifjúsági együttessel 1992-ben országos ezüstérmet szerzett. Ezt követően, 1995 és 2004 között játékvezetőként tevékenykedett. Munkáját több elismeréssel jutalmazták: 1974-ben sportmesteri címet kapott, 1994-ben érdemes edzői oklevéllel, 2004-ben pedig első osztályú sportérdemrenddel tüntették ki.

Pódiumon a legjobb tekézők •  Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

Pódiumon a legjobb tekézők
Fotó: Albert Erzsébet magángyűjteménye

Arra a kérdésre, mi volt a Voința sikereinek titka, Albert Erzsébet a fegyelmet, a kölcsönös tiszteletet és az összetartást emelte ki.

– A Voințánál fegyelem és kölcsönös tisztelet uralkodott, de mi jó barátnők is voltunk. Ez a barátság a mai napig tart. Úgy fogalmaznék, hogy mi egy nagy család voltunk. Egykori csapattársaimmal minden születésnapot együtt ünneplünk, és gyakran találkozunk családi összejöveteleken is, ahol felidézzük a régi emlékeket. Chețan Minodora, Todea Maria, Dálya Gizella, Szász Judit, Bonta Elisabeta és Dragoș Maria a legjobb barátnőim – zárta a beszélgetést Albert Erzsébet.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Tuzson Ágnes nem ismer lehetetlent – út a fogorvosi praxistól a hawaii-i világbajnokságig

Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.

Valentin Suciu: A bizalom kölcsönös a csapat és közöttem

Az önbizalomhiány a csapat egyik legnagyobb problémája az FK Csíkszereda nemrég kinevezett vezetőedzője szerint. Valentin Suciu minél hamarabb elérné az első győzelmet a Szuperligában. Saját játékfilozófiát és harcos mentalitást szeretne.

Nagy Attila: „az új szövetségi kapitány tudja, hogyan kell a fiatalokat beépíteni a csapatba”

A Román Jégkorong-szövetség elnöke, Nagy Attila szerint az új szövetségi kapitány, Ron Pasco érkezésével szorosabbá válhat a válogatottak együttműködése, miközben Marosvásárhely újabb fontos lépést tehet a jégkorong meghonosítása felé.

Ilyés Róbert: „olyan közösséget találtam, ahol csendben tudok dolgozni”

A bajnoki szünetben vette át a 2. Ligában szereplő Szatmárnémeti Olimpia VSK irányítását Ilyés Róbert. Az FK Csíkszereda volt vezetőedzője a Székely Sportnak adott interjúban elmondta, nagy energiával érkezett, bizakodó, hogy sikeres lesz a csapat élén.

Ferencz-Csibi Róbert: „Ha eljön az idő, másnap már magamra öltöm a kék-fehér mezt”

Hosszú rehabilitáció után ismét jégen edz Ferencz-Csibi Róbert, de a Gyergyói HK elleni rangadót még kihagyja. A Csíkszeredai Sportklub tapasztalt védője beszélt a sérüléséről, a műtét utáni időszakról, az új szezon változásairól és a visszatéréséről.

Kerekes Éva: elszántan, vakmerően és harciasan kézilabdázom az Eurokupán

Az évvégi Európa-bajnokság főpróbájának is tekinthető a női kézilabda Eurokupa hétvégi, bukaresti négyes döntője, amelynek kapcsán a román válogatott székelyföldi balszélsője, Kerekes Éva nyilatkozott.

Buzánszky Jenő-mellszobrot avattak Farkaslakán

Az Aranycsapat jobbhátvédje többször járt Székelyföldön, rendre a Szenes Napok egyik meghívottja volt. A farkaslaki sportpark a nevét viseli, ezután a mellszobra is az emlékét őrzi.

Egykori bajnokokról és sportemberekről elnevezett Maros megyei létesítmények

Maros megyében több sportlétesítmény viseli egykori kiváló sportolók nevét. Olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok, valamint a helyi sportélet meghatározó személyiségei előtt tisztelegnek így.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!