Hirdetés

Első győzelmére hajt a világbajnoki selejtezősorozatban a román kosárválogatott

A román válogatott a Portugália elleni páros találkozókra készül
Fotó: Facebook/Federatia Romana de Baschet

Két világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik a következő napokban Portugália ellen a román férfi kosárlabda-válogatott, amely az első győzelmét célozza a csoportban.

A selejtezősorozat tavaly novemberi nyitányán a B csoportban Románia elveszítette az első két mérkőzését, a favorit Görögországtól idegenben 91–64-re, Montenegrótól hazai pályán szorosabb összecsapáson 80–75-re kapott ki, így jelenleg az utolsó helyen áll.

A román válogatott a Portugália elleni páros találkozókra készül, előbb pénteken 21 órától Coimbrában, majd hétfőn Pitești-en játszik soros ellenfelével.

Hirdetés

Az együttesnek legalább egy győzelemre van szüksége ahhoz, hogy reális esélye maradjon a továbbjutásra, de az lenne az ideális, ha mindkét meccset megnyerné, így feljönne a második helyre.

A csoportkör utolsó két fordulóját júliusban rendezik, a kvartettből az első három helyezett kvalifikálja magát a vb-selejtezők következő szakaszába.

A hazai bajnoki címvédő Kolozsvári U-BT együttesét irányító Mihai Silvășan szövetségi kapitány bővített keretében helyet kapott a Marosvásárhelyi VSK tapasztalt csapatkapitánya, Sánta Szabolcs, valamint Bogdan Popa is a behívott játékosok között szerepel.

A román férfi kosárlabda-válogatott kerete:
Dragoș Diculescu (Koping Stars), Emanuel Cățe (UCAM Murcia), Albert Stan (Bukaresti Steaua), Kuti Nándor, Ștefan Grasu (mindketten Bukaresti Dinamo), Cătălin Baciu (FC Argeș Pitești), Vlad Nistor (SCM U Craiova), Rareș Uță, Lucas Tohătan (mindketten CS Vâlcea 1924), Codruț Dinu (Petrolul Ploiești), Mihai Măciucă (Brassói Corona), Sánta Szabolcs, Bogdan Popa (mindketten Marosvásárhelyi VSK), Bogdan Nicolescu (Nagyváradi VSK), Tudor Gheorghe (Bukaresti Rapid), Daron Russell (Kolozsvári U-BT).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy összekovácsolt csapat, egy életre – találkoztak Janovits Endre tanítványai

Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.

A vonal fölött maradni – ez a tét az FK Csíkszeredának

Túl vagyunk három fordulón a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Az FK Csíkszereda egyelőre biztos bennmaradó helyen áll. Nézzük, mi várható a székelyföldi együttesre a folytatásban.

Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

`
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Krónika

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor

A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Huszonnyolc év után jutott ki a világbajnokságra a magyar női kosárlabda-válogatott

A magyar női kosárlabda-válogatott 89–74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét a tornán.

Eb- és vb-álmok kapujában: a válogatottakban bizonyíthatnak a Sepsi-SIC kosarasai

A Sepsi-SIC két rendkívül magabiztos győzelemmel lépett túl a Temesvári Poli együttesén a női kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében, a válogatott szünetben pedig négy játékosa is nemzetközi porondon bizonyíthat.

Románia három utánpótlás kosárlabda-Eb-t rendez ebben az évben

Történelmi sikert könyvelhet el a romániai kosárlabda: a FIBA Europe döntése értelmében 2026 nyarán három utánpótlás Európa-bajnokságot is Romániában rendeznek. Egyetlen évben, egy országban korábban még nem volt példa erre.

Öldöklő küzdelemben győztek Brassóban a marosvásárhelyi kosarasok

Kétszeri hosszabbítás után értékes győzelmet aratott a Brassói Corona otthonában a Marosvásárhelyi VSK a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 14. fordulójában.

Az Euroliga győzelemtől a kincses városig

Indítunk rögtön egy időutazással, repüljünk vissza az időben egy szűk három évtizedet...

Vereséggel búcsúzott az Európa Kupától a Sepsi-SIC

Lejátszotta utolsó csoportmeccsét a női kosárlabda Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC, amely csütörtök este az olasz GEAS Basketet fogadta. A háromszéki csapat szeretett volna szépen zárni, ám nem sikerült meglepnie a továbbjutásért küzdő ellenfelét.

Három különböző válogatottba is meghívót kaptak a Sepsi-SIC játékosai

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC hat kosarasa is hazája színeiben szerepel a válogatott szünetben. A klub így egyszerre három nemzeti csapatban is képviselteti magát: a román, a magyar és a kanadai együttesben.

Felrúgta a papírformát: először győzött az Európa Kupa idei kiírásában a Sepsi-SIC

Bravúros idegenbeli teljesítménnyel szerezte meg első sikerét a női kosárlabda Európa Kupában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. Zoran Mikes együttese a favoritnak számító Szekszárd otthonában diadalmaskodott, méghozzá magabiztos, fegyelmezett játékkal.

Közel járt a csodához az Európa Kupában, őrült meccsen kapott ki a Sepsi-SIC az éllovastól

Hatalmasat küzdött a Sepsi-SIC a női kosárlabda Európa Kupában, és sokáig úgy tűnt, legyőzi a hibátlan éllovast. A zöld-fehérek végül hosszabbításban maradtak alul a belga Kangoeroes Mechelen ellen.

Kemény volt az olasz vetélytárs, újra elbukott a Sepsi-SIC

A harmadik mérkőzését is elveszítette a sepsiszentgyörgyi női kosárlabdacsapat az Európa Kupa csoportkörében, az olasz GEAS Basket túl kemény ellenfél volt a hazai bajnoki címvédőnek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!