Sorozatban negyedszer vágott neki a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjének a Sepsi-SIC, amelynek a rekordbajnokot kell búcsúztatnia ahhoz, hogy története során először felkerüljön a főtáblára. A párharc első mérkőzését szerdán este a Sepsi Arénában rendezték, ahol még fél ház sem volt, nagyjából ezer néző volt kíváncsi a hazai bajnoki címvédő első hivatalos mérkőzésére az új szezonban.
Kiegyensúlyozott játékot hozott az első negyed, amelyben a házigazdák megpróbálták magukhoz venni az irányítást. Az előny náluk volt ugyan, de a lettek tapadtak rájuk. A második játékrész elején viszont sikerült tíz ponttal meglépnie a sepsiszentgyörgyi csapatnak. A vendégeknek azonban volt válaszuk erre, szorossá tették a játékot, és a szünetre egy pontra csökkentették a hátrányukat.
A folytatásban még egy ideig tartotta vezetését a Sepsi-SIC, de aztán megtorpantak támadásban, nagyon sokat hibáztak, és négy percig nem dobtak kosarat.
A Riga ezt kihasználva a harmadik negyed közepén fordított, és nyolc pontos előnyre tett szert, viszont a hazaiak hamar visszazárkóztak. Ráadásul, a bolgár Hristova triplájával az utolsó tíz perc elején kiegyenlítettek, az amerikai Green kétpontosával pedig visszavették a vezetést. Ellenben, továbbra is sok dobást kihagytak, de mivel ezután a lettek is hullámvölgybe kerültek, a végjátékra megőrizték az előnyüket.
Hristova ismét a legjobbkor volt eredményes a félkörön kívülről, ezzel a kosárral lényegében bebiztosították a győzelmet, és végül öt ponttal nyertek.
A Sepsi-SIC igencsak szezon eleji formát mutatott, ami normális is, hiszen a csapat az első tétmeccsét játszotta egy kemény ellenféllel szemben. A továbbjutáshoz viszont ennél jobb teljesítményre lesz szükség a lett fővárosban rendezendő jövő heti visszavágón.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!