A szombat délutáni találkozó első félideje még gól nélküli döntetlennel zárult, a szünet után azonban gyorsan megváltozott a mérkőzés képe. A Rapid rögtön a szünet után megszerezte a vezetést Preda Daniela révén, majd Galau Bawm a 69. percben megduplázta a vendégek előnyét.
Az FK Csíkszereda próbált visszakapaszkodni a mérkőzésbe, de Bawm a hajrában eldöntötte a pontok sorsát, így Shala Jehona 89. percben szerzett találata csak a szépítésre volt elég.

A vereség különösen váratlan annak fényében, hogy a csíkiak az előző fordulóban 5–0-ra győzték le a Kolozsvári Olimpiát.
Kollár Péter vezetőedző a mérkőzés után a klub honlapján hangsúlyozta: a látottak ellenére szó sem volt arról, hogy a csapat ne vette volna komolyan az ellenfelet.
„Sajnos ezúttal csapatszinten és egyénileg is elmaradtunk a várakozásoktól. Könnyebb úgy játszaniuk, hogy nincs kieső a bajnokságban, és különösebb tét nélkül érkezhetnek hozzánk. Ugyanakkor az is igaz, hogy átvettük a játékstílusukat, és nem tudtuk feltörni a betömörült védelmüket. Folyamatosan elveszítettük a labdát, ezekből pedig megkontráztak bennünket” – fogalmazott a vezetőedző.

A piros-feketék ezzel elveszítették hazai veretlenségüket, korábban mind az öt hazai mérkőzésüket megnyerték, ezeken mindössze egy gólt kaptak.
A vereség ellenére az FK Csíkszereda továbbra is vezeti az alapszakaszt, ám vasárnap a Konstancai Farul könnyen utolérheti és jobb gólkülönbségével megelőzheti. A csíki lányok legközelebb jövő vasárnap a Temesvári Poli vendégeként játszanak.
Női Szuperliga, alapszakasz, 11. forduló:
FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid 1–3 (0–0).
Gólszerzők: Shala Jehona (89.), illetve Preda Daniela (46.), Galau Bawm (69., 82.).
FK: Heim Sára – Efstratiou Antria (Vincze Noémi, 51.), Katona Flóra (Nombot Annabelle, 51.), Antal Anita (Nyéki Anna, 89.), Zán-Fábián Panna (Bednářová Tereza, 51.), Orbán Aranka, Fülöp Boglárka, Eklund Pinja, Szolomájer Leila (Balázs Csilla, 51.), Shala Jehona, Herczeg Andrea. Vezetőedző: Kollár Péter.
A 11. forduló további mérkőzéseit vasárnap rendezik: 11 órától Besztercei Gloria–Vasas Femina és Universitatea Craiova–Konstancai Farul, 13 órától Kolozsvári Olimpia–Temesvári Poli.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!