Huszonnyolc évnek kellett eltelnie, hogy a román férfi kézilabda-válogatott újból kijusson az Európa-bajnokságra. A Xavi Pasqual által irányított együttes a kontinenstorna sorsolásánál nehéz csoportba került.
A januári németországi Eb-n Spanyolország, Horvátország és Ausztria lesznek az ellenlábasai.
A szövetségi kapitány a napokban jelölte ki a bővített keretet. Ezen 35 sportoló neve szerepel. Három olyan kézilabdázót találunk a névsorban,
akik Székelyudvarhelyen kezdték pályafutásukat, játszottak az azóta megszűnt SZKC-ban: Szász András, Balázs Botond és Csog Vencel.
Mindhárman a Bölények Ligájában szerepelnek, előbbi a Bukaresti CSM, utóbbi kettő pedig a CSU Suceava játékosa.
Csog Vencel a Székely Sport megkeresésére elmondta, megtiszteltetésnek veszi, hogy számolnak vele. „Nem ismeretlen számomra, hogy milyen a válogatottnál. A legutóbbi összetartásra is behívót kaptam, a többiekkel edzhettem.
– fejtette ki a 26 éves baróti születésű balszélső, aki eddigi karrierje során játszott még a Konstancai CSM-ben és a Temesvári Poliban is.
Amit pedig a román csapat szerepléséről vár az Európa-bajnokságon: „Már az nagy szó, hogy nagy szünetet követően ott van a nemzeti együttes a legjobbak között. Nagyon nehéz csoportba kerültünk, valószínű mindenki úgy számol, hogy Románia ellen behúzza a pontokat. A spanyolok és a horvátok rendre ott vannak az Eb-ken a végelszámolásnál, az osztrákokkal az Eb-selejtezőn egy csoportban voltunk, mindkétszer ők nyertek. Minden egyes tornán van egy meglepetéscsapat, lehet, hogy ezen a román lesz az” – tette hozzá a 14-szeres válogatott.
Az Európa-bajnokságra 20 játékos nevezhető, akik közül mérkőzésenként 16 kézilabdázó szerepelhet. A 20 fős és a 35 fős keret között 2-2 játékos cseréje lehetséges a kontinenstorna csoportkörében, a középdöntőben és a döntő hétvégén.
A román férfi kézilabda-válogatott bővített kerete a 2024-es Eb-re
Kapusok: Alexandru Bucătaru (CSM Focșani), Ionuț Iancu (Steaua), Darius Makaria (CSU Suceava), Dan Vasile (CSM Konstanca).
Balszélsők: Sabin Constantina (Steaua), Csog Vencel (CSU Suceava), Alexandru Ghivil (Tordai Potaissa), Nicușor Negru (Dinamo).
Balátlövők: Tudor Botea (Minaur), Andrei Buzle (Granollers), Dragoș Hanțaru (Tordai Potaissa), Gabriel Ilie (Konstcani CSM), Ante Kuduz, Robert Militaru, Dan Racoțea (mind Dinamo).
Irányítók: Balázs Botond (CSU Suceava), Liviu Caba, Călin Căbuț, Andrei Drăgan (Konstancai CSM), Gabriel Cumpănici (Minaur), Daniel Stanciuc (Dinamo).
Beállók: Călin Dedu (Dinamo), Nagy Róbert (Minaur), Valentin Neagu (Steaua), Adrian Rotaru, Szász András (Bukaresti CSM).
Jobbátlövők: Mihai Anton (HC Buzău), Cristian Ghiță (Tordai Potaissa), Demis Grigoraș (Benfica), Javier Humet (Dinamo).
Jobbszélsők: Tudor Buguleț (Dinamo), Ionuț Nistor (Konstancai CSM), Marius Sadoveac (Temesvári Poli), Alexandru Tărîță (Steaua), Roland Thalmaier (Tordai Potaissa).
Férfi Európa-bajnokság, 2024. január 10-28., Németország
A csoport (Düsseldorf, Berlin): Franciaország, Németország, Észak-Macedónia, Svájc.
B csoport (Mannheim): Spanyolország, Ausztria, Horvátország, Románia.
C csoport (München): Izland, Magyarország, Szerbia, Montenegró.
D csoport (Berlin): Norvégia, Szlovénia, Lengyelország, Feröer-szigetek.
E csoport (Mannheim): Svédország, Hollandia, Bosznia-Hercegovina, Grúzia.
F csoport (München): Dánia, Portugália, Csehország, Görögország.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!