Az első hely megőrzése volt a tétje a péntek délutáni összecsapásnak a háromszéki alakulat számára, amely vezette a B csoport küzdelmeit, két ponttal előzte meg a moldvai csapatot.
Az első félidőben kiegyensúlyozottan teljesített a Sepsi-SIC, lépéselőnyben volt, de a vendégek rendre felzárkóztak, így 13–13-as állással vonultak pihenőre. A folytatásban azonban a Jászvásári Poli ritmust váltott, a javára fordította az eredményt, a házigazda pedig nem tudott válaszolni, és végül öt góllal, 30–25-re kapott ki.
A vereséggel megszakadt a Sepsi-SIC hatmeccses győzelmi sorozata a bajnokságban, és elveszítette az első helyet, ellenlábasa két ponttal megelőzte a tabellán.
Női kézilabda, A divízió, B csoport, 8. forduló:
Sepsi-SIC–Jászvásári CSM 25–30 (13–13).
A Sepsi-SIC gólszerzői: Márton 5, Damian 4, Pavel 6, Crețu 2, Rău 1, Ghinea 1, Banu 1, Bârlă 3, Solymosi 1, Soreanu 1.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!