A mérkőzés után Kevin Constantine kiemelte, hogy ebben a szezonban csak két alkalommal sikerült eddig öt gólt szerezniük Erste-ligás mérkőzésen, és mindkétszer ugyanazon csapat ellen.
„Az első harmadban sok gólhelyzetet alakítottunk ki, de ugyanakkor nekik is sok lehetőségük volt ebben a játékrészben. A második és harmadik harmadban még egy kicsit javult a játékunk, ekkor is megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, de már kevesebbet puskáztunk el.
Nagyon jó érzés, hogy a srácoknak sikerült pontokat szerezniük, és valószínűleg a mai gólok önbizalmat adnak az offenzív játékunknak.
A jó hír az elkövetkező mérkőzések menetrendjét illetően, hogy a hátramaradt négy alapszakasz-mérkőzésen olyan ellenfelek várnak ránk, akikkel meg kell küzdenünk az utolsó playoff-helyekért, így ellenük muszáj győznünk.
A szezon során ellenük lejátszott mérkőzések közül az utóbbi két találkozón hosszabbítás döntött, ami igazolja, hogy a két csapat hasonló játékerőt képvisel. Mindkét csapat számára nagyon fontos lesz ez a mérkőzés” – nyilatkozta Kevin Constantine, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője.
Somogyi Balázs, a Dunaújvárosi Acélbikák vezetőedzője a találkozó után azt mondta, hogy jól kezdték a mérkőzést, eltekintve attól a 30 másodperc után bekapott góltól. „Megbeszéltük korábban, hogy a kapu előtti területekre nem engedjük be őket, próbálunk hatékonyak lenni a védekező harmadban. Sajnos ezek elmaradtak, ugyanakkor voltak olyan kiállításaink, amelyeket elkerülhettünk volna. Ezekkel nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, azonban ma jobban játszottunk, mint az eddigi mérkőzéseinken. Próbálunk emelt fővel tovább menni” – hangsúlyozta Somogyi Balázs.
A Csíkszeredai Sportklub vasárnap este az Újpesti TE csapatát fogadja, majd két idegenbeli mérkőzés következik a FEHA19 (január 24.) és a Budapest JA HC (január 26.) ellen. Az alapszakasz utolsó fordulójában, február 12-én a Csíkszeredai Sportklub–Dunaújvárosi Acélbikák összecsapás lesz a Vákár Lajos Műjégpályán.
Az Erste Liga alapszakasza 36 fordulóból áll, mindegyik csapat négyszer játszik minden ellenfelével, kétszer hazai pályán, kétszer idegenben. A rájátszás ezt követően, március 9-én kezdődik. A playoffban az alapszakasz első nyolc helyezettje folytathatja, az utolsó kettőnek véget ér az idény. Az Erste Liga rájátszásában a párharcok már négy győzelemig tartanak. Az elődöntő március 25-én kezdődhet, a finálé első meccsét pedig április 8-án rendezik. Ha szükség van hetedik meccsre, annak április 19. az időpontja.
2025. 01. 17. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 5-2 | |
2025. 01. 17. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | FTC-Telekom FTC | 6-4 | |
2025. 01. 17. 18:30 | Brassói Corona Brassó | Újpesti TE UTE | 4-2 | |
2025. 01. 17. 18:30 | Budapest JAHC BJAHC | DVTK Jegesmedvék DVTK | 2-2 | 2-3 |
2025. 01. 17. 18:30 | Debreceni EAC DEAC | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 6-5 | |
2025. 01. 19. 17:30 | Brassói Corona Brassó | FTC-Telekom FTC | 3-9 | |
2025. 01. 19. 18:30 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | Újpesti TE UTE | 2-0 | |
2025. 01. 19. 18:30 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 5-2 | |
2025. 01. 19. 18:40 | Budapest JAHC BJAHC | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 2-1 | |
2025. 01. 19. 19:00 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Debreceni EAC DEAC | 1-1 | 1-2 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 33 | 22 | 2 | 2 | 7 | 147-92 | 72 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 32 | 19 | 4 | 3 | 6 | 122-81 | 68 |
3 | Debreceni EAC DEAC | 33 | 17 | 4 | 1 | 11 | 131-106 | 60 |
4 | Brassói Corona Brassó | 32 | 15 | 3 | 1 | 13 | 99-105 | 52 |
5 | FTC-Telekom FTC | 31 | 11 | 5 | 3 | 12 | 109-99 | 46 |
6 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 32 | 11 | 3 | 6 | 12 | 82-89 | 45 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 33 | 11 | 3 | 2 | 17 | 73-91 | 41 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 33 | 10 | 4 | 3 | 16 | 77-103 | 41 |
9 | Újpesti TE UTE | 33 | 10 | 2 | 5 | 16 | 86-103 | 39 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 32 | 6 | 0 | 4 | 22 | 82-139 | 22 |
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!