Nagy várakozásokkal ültünk le több mint egy hónappal ezelőtt a tévékészülékek elé, hogy a bajnokságok, valamint a nemzetközi kupák befejeztével egy kis (újabb?) focicsemegével kényeztessük el magunkat. Ám óriásit kellett csalódnunk, hiszen a biztató első forduló után – ahol nagyarányú győzelmek, meglepetések születtek – szinte minden ellaposodott.
A csapatok mintha kifáradtak volna, számítgatni kezdtek, és sorra születtek a döntetlen közeli eredmények, a labda tartására irányuló meddő tiki-taka-szerű játék.
S a tendencia az egyenes kieséses szakaszban is folytatódott.
Ha a csoportmeccsek első fordulója után kellett volna megmondani, ki nyeri majd a tornát, sokan a spanyolokra (s talán a németekre) fogadtak volna. És ahogy teltek a napok és hetek, egyre nyilvánvalóbbá vált: hiába rendelkeznek a franciák, a portugálok és az angolok milliárdos kerettel, a legélvezhetőbb focit – még ha egyeseknek nem is tetszik a spanyol válogatott – az ibériai válogatott játssza.
Talán ez utóbbi megfogalmazás a helyes, hiszen a spanyolok keretét többnyire katalán, baszk, valamint színesbőrű játékos alkotja.
A szinte a semmiből előkerült Luis de la Fuente szövetségi kapitány együttese minden meccsét megnyerte (még a csoportban az albánok ellen felálló cserék is), ötletes támadásokat vezetett a szélen (főleg Yamal és Williams vezérletével), középen pedig a Pedri sérülésének következtében a kezdő tizenegybe kerülő Dani Olmo irányításával. A spanyolok nemcsak a labda tartására törekedtek, hanem annak a hálóba történő juttatásával is, ami a francia, de főleg az angol csapatra (s itt lehet említeni a portugált, dánt, szlovént, olaszt stb.) egyáltalán nem volt jellemző.
A csoportban való számítgatások, keresztbeverések és meglepetések következtében egy nehéz és egy könnyű ág alakult ki. A nehezebbnek kikiáltott ágon jutottak a döntőbe a spanyolok (újabb érv, amiért megérdemelten lettek Európa királyai), a könnyebbiken az angolok, akik szerencséjüknek, stabil csapatuknak és egy-egy jó játékosuk villanásának köszönhetően vergődtek el a döntőig. S talán már ez is túl sok volt számukra.
A végén az igazság, a futballszeretet, az ötletesség győzött. De csak a végén.
Addig a futballcsemegére vágyó, az ötletes játékot és a kapura törést szerető drukkerek nemcsak meccsek szünetében mehettek ki egy kávéra, sörre vagy cigarettára, hanem egy-egy teljes meccs erejéig is. Remélhetőleg utoljára láttunk ilyen gyenge és unalmas tornát, mert ha ez megismétlődik a jövőben, az UEFA-nak talán el kellene gondolkoznia a változtatásokon.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
