
A drukkerek déltől a Mittlerer Schlossgartennél gyülekeztek, majd 15 órakor indultak el a találkozási ponttól mintegy négy kilométerre található létesítményhez. A menet eleje 16 óra után néhány perccel megérkezett az MHP Arénához. A vonuláson nagyságrendileg ugyanannyi drukker vett részt, mint múlt szombaton a Svájc ellen 3–1-re elveszített nyitófordulós mérkőzés alkalmával Kölnben.
A csaknem 55 ezer néző befogadására alkalmas stadionban az Európa-liga 2020-as döntőjének játékvezetője, a holland Danny Makkelie sípjelére kezdődik 19 órakor, élőben az M4 Sporton a német–magyar összecsapás, amelynek a továbbjutás szempontjából rendkívüli tétje van a Szoboszlai Dominik vezette magyarok számára, akiknek elengedhetetlen a pontszerzés.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!