
Szerda délután Stuttgartban a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának második fordulójában a magyar nemzeti együttes a házigazda németekkel csapott össze. Előbbiek nem indították jól a kontinenstornát, 3−1-es vereséget könyveltek el Svájc ellen, míg ellenfelük gálázott a skótokkal szemben, 5−1-re ütötte ki őket.
A hazaiak szövetségi kapitánya nem változtatott a nyerőcsapaton, míg Marco Rossi hátul két módosítást is eszközölt, ezúttal Bolla és Dárdai volt ott a kezdőben.
Nem ijedt meg a fehér mezben szereplő magyar válogatott, rögtön az elején összehozott két helyzetecskét, azért jobbára a németek építkeztek, a 12. percben Havertz közeli próbálkozását védte Gulácsi.
A 22. percben Gündogan úgy került a labda birtokába a tizenhatoson belül, hogy felborította Orbánt, a visszagurított labda után Musiala lövése Fiola lábáról a lécre pattant, onnan a kapuba.
A VAR-rendszert sem állapított meg szabálytalanságot, így 1−0 állt az eredményjelzőn.
Ez nem törte meg a magyarokat, Szoboszlai lábán volt az egyenlítés, előbb remekül tekert egy szabadrúgást 25-ről, Neuer bravúrral hárított, aztán kapásból lőtte rá, ezt blokkolták.
A pihenő előtti időszak teljesen a hazaiaké volt, Musiala bombája az oldalhálóban kötött ki, majd a hosszabbítás legvégén Sallai lesállásból bólintott a hálóba, maradt az egygólos különbség.
A második felvonásban a németek ott folytatták, ahol abbahagyták, aktívabbak voltak, nyomás alatt tartották Gulácsi kapuját, a hálóőrnek két ízben is védenie kellett.
Azért éledezett a magyar gárda, a 60. percben Sallai bal oldali beadására Varga érkezett remekül, közelről bólintott fölé.
Gólt újból Németország jegyzett, a sokadik ívelés eredményes volt a 67. percben, Mittelstadt centerezésére üresen érkezett Gündogan, a hosszú alsóba helyezte a labdát (2–0).
Rossi cseréi nem hoztak újdonságot, továbbra is Krossék akarata érvényesült. A szépítés Orbán lábán volt, Neuer középre ütött labdáját küldte a kapura, a gólvonalról Kimmich vágta ki.
A németek ezzel biztosan ott lesznek a kieséses szakaszban, míg a magyarok a második Eb-vereséggel nagyon nehéz helyzetbe kerültek, de azért van még kevés esély, hogy ők is továbbjussanak.
A csoportkör zárófordulóját vasárnap 22 órától játsszák, ekkor a magyar együttes ellenfele Skócia lesz.
| 2024. 06. 19. 19:00 | Németország Németország | Magyarország Magyarország | 2-0 |
| 2024. 06. 19. 19:00 | Skócia Skócia | Svájc Svájc | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Németország Németország | 2 | 2 | 0 | 0 | 7-1 | 6 |
2 | Svájc Svájc | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-2 | 4 |
3 | Skócia Skócia | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-6 | 1 |
4 | Magyarország Magyarország | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-5 | 0 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!