A mérkőzés elején mindkét kapusnak dolga akadt, Maignan Frimpong lövését kellett védenie, míg túloldalt kollégája, Verbruggen Griezmann próbálkozását tolta fölé. A következő nagy lehetőség ismét a franciák előtt adódott, a 13. percben Rabiot törhetett kapura, ám a hatos előterében lövés helyett passzolni próbált, ez meglepte a mellette érkező Griezmannt és így kimaradt a nagyon ígéretes lehetőség.
Ezután nagyon statikussá vált a játék, egyik kapu sem forgott veszélyben, a felek a második játékrészre tartogatták a puskaporukat.
És így is lett, sokkal aktívabb volt a szünetet követően a játék, a franciák össztűz alá vették a holland kaput, ám egymás után lőtték el helyzeteiket. Ez szinte megbosszulta magát, hiszen a 69. percben Xavi Simons betalált a kapuba,
ám a lesen álló Dumfries akadályozhatta Maignan-t, ami miatt hosszas videóbírózás után érvénytelenítette a játékvezető.
Unalmas passzolgatás következett, majd a hajrát kissé megnyomták a franciák, de eredménytelenül, így elkönyvelhettük az Eb első gól nélküli döntetlenét.
Így mindkét válogatott négy ponttal áll a csoportban, és nagy valószínűséggel továbbjutnak majd, ám ez az utolsó forduló eredményeitől függ, hogy ki hányadik helyen lép a legjobb 16 közé. Egy dolog viszont biztossá vált, a csoportban korábban az osztrákoktól vereséget szenvedett Lengyelország biztosan kiesett.
2024. 06. 17. 19:00 | Lengyelország Lengyelország | Ausztria Ausztria | 1-3 |
2024. 06. 17. 22:00 | Hollandia Hollandia | Franciaország Franciaország | 0-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Hollandia Hollandia | 2 | 1 | 1 | 0 | 2-1 | 4 |
2 | Franciaország Franciaország | 2 | 1 | 1 | 0 | 1-0 | 4 |
3 | Ausztria Ausztria | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-2 | 3 |
4 | Lengyelország Lengyelország | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-5 | 0 |
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!