
Münchenben, az Allianz Arénában csapott össze a két együttes, a párharc favoritjai egyértelműen Hollandia legjobbjai voltak. Ennek ellenére bátran kezdtek a románok, magasan letámadtak és igyekeztek labdát szerezni, illetve lövésük is volt, ami viszont nem talált kaput.
Az első negyedórában még egyik fél sem mutatott túl sokat, azt követően viszont záporoztak a holland szögletek, Hagiék nem tudtak kijönni a saját térfelükről.
A nyomás a 20. percben érett góllá, Gakpo hatalmas erővel bombázott a jobb alsóba, Florin Niță nem tudott hárítani.
A folytatásban nem változott a játék képe, folyamatosan helyzeteket alakított ki Depay és csapata, azonban a kaput nem sikerült eltalálniuk, maradt az állás. A hosszabbításban a túloldalon Drăguș veszélyeztetett, viszont Verbruggen könnyedén védett.
A szünet után próbált változtatni a játékstílusán a román válogatott, több szögletet is kiharcolt, viszont igazán nagy gólszerzési lehetőséget nem tudott kialakítani. Nem úgy, mint Hollandia, amelynek játékában folyton ott volt a gólveszély. Egy órányi foci után Gakpo ismét betalált, azonban a VAR közbeszólt és les miatt érvénytelenítette.
A folytatásban Niță többször is védett, illetve a labda csattant a kapufán is. Aztán a végjátékban volt újból eredményes volt a holland támadósor, a csereként beálló Malen duplázni tudott, lezárta a továbbjutás kérdését.
Románia a második játékrészben egyetlen kaput találó lövést sem produkált, 3–0-s vereséggel kiesett.
Hollandia az Ausztria–Törökország párharc győztesével mérkőzik majd meg a negyeddöntőben.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!