
Steve Clark, a skótok szövetségi kapitánya dühös volt, amikor a Magyarország-Skócia csoportmérkőzésen – amelyet a magyarok a 100. percben szerzett találattal 1–0-ra megnyertek – Stuart Armstrong a magyar kapu előterében elesett, de nem ítéltek tizenegyest, azonban Roberto Rosetti most rávilágított, hogy Armstrong kezdeményezte a „fizikai kontaktot” Orbánnal szemben.
„Ez egy nagyon kemény mérkőzés volt, amelyen pár vitatott szituáció is előfordult” – mondta Rosetti a csoportkör utáni sajtótájékoztatón, amelyen nem kommentálta a pletykákat az argentin játékvezető további bíráskodásáról –
médiaértesülések szerint ugyanis Tello már nem fog meccset vezetni a kieséses szakaszban.
Clark több médiumnak is nyilatkozott az esetről, mivel szerinte jobb lenne csak európai bírókkal nekivágni a kontinenstornának, és bár a VAR-szobában európaiak ültek, úgy fogalmazott, „minek, ha ilyenkor nem hívják ki a bírót”.
Rosetti szerint a VAR minden szituációt megvizsgál, de Armstrong esetében a VAR-csapat a helyszíni felülvizsgálat ellen döntött. Ezen felül a kérdéses ütközés előtt John McGinn esetében volt egy kezezés gyanú is a tizenhatoson belül.
Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai a svájciaktól és a házigazda németektől elszenvedett kétgólos vereség után 1–0-ra legyőzték Skóciát, így három ponttal és mínusz hármas (2–5) gólkülönbséggel fejezték be a tornát. Három éve az előző kontinensviadalon is a csoportkörben búcsúztak, akkor két ponttal negyedikek lettek Franciaország, Németország és Portugália mögött. A skótok pedig már a magyarok elleni verséggel búcsúztak.
A nemzeti együttes legközelebb szeptember 7-én a Nemzetek Ligája negyedik idényében Németország vendége lesz Düsseldorfban.
Az UEFA közben nyilvánosságra hozta az első négy nyolcaddöntő játékvezetői küldését. A fővárosi sportsajtó szerint a nagykárolyi Kovács István nem fog meccset vezetni az egyenes kiesési szakasz első fordulójában. Kovács két meccset vezetett a csoportkörben, a Szlovénia–Szerbia (1–1) mérkőzést, míg a cseh–török találkozón (1–2) rekordot jelentő 20 sárga lapot és két piros lapot mutatott fel.
A Golazo.ro szerint
a német Felix Zwayer lesz a játékvezetője a keddi Románia–Hollandia nyolcaddöntőnek.
Megjegyzik, hogy 2005-ben bundagyanú miatt fél évre felfüggesztették az akkor még partjelzőként tevékenykedő Zwayert.
Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.
Megszűnik a Gloria Buzău, amely tavaly még a Szuperligában vitézkedett: a klubot a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága minden hazai sorozatból kizárta. A döntés visszavonhatatlan, az együttes története ezzel lezárult.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!