
Szombaton délután Dortmundban a labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának második fordulójában Törökország és Portugália nézett farkasszemet. Mindkét csapat győzelemmel kezdett, és mivel ezt a találkozót megelőzően a Georgia–Csehország párharc 1–1-es döntetlennel végződött, így a győztes továbbjut a kieséses szakaszba.
A luzitánoknál volt többet a labda, társai Ronaldót keresték rendre, igazi gólszerzési lehetőséget az első negyedórában nem tudtak kialakítani, a török ellentámadások veszélyesebbek voltak.
A 20. percben az első komoly szituációt gólra váltották a portugálok, Mendes cselezte be magát bal oldalon a tizenhatoson belülre, középre passzolt labdáját röviden szabadították fel a törökök, az érkező B. Silva nyolcról védhetetlenül lőtte a hálóba.
Három percre rá már 2–0-ra módosult az állás, a törökök védője, Akaydin hazaadta a kapusához, aki közben oldalra mozdult ki, így a labda az üres kapuba gurult.
Ilyen szinten ez egy nehezen értelmezhető öngól volt.
A pihenő előtti időszakban villantak a sárga lapok, a német játékvezető négyet is kiosztott – egyenlő elosztásban –, Vincenzo Montella együttese megpróbálta kiköszörülni a csorbát, mentek előre, de rendre elakadtak a védőfalban.
Az 56. percben ismét nagyot hibázott a török védelem, Ronaldo és B. Fernandes iramodott meg ziccerben, előbbi önzetlen volt, lepasszolta társának, aki az üres kapuba pöccintett.
Magabiztos portugálok, hitehagyott török csapat – ilyen volt a meccs utolsó húsz perce.
Ronaldoék nagyon simán húzták be ezt a mérkőzést, így már két fordulót követően elérték, hogy ott legyenek a nyolcaddöntőben.
| 2024. 06. 22. 16:00 | Georgia Georgia | Csehország Csehország | 1-1 |
| 2024. 06. 22. 19:00 | Törökország Törökország | Portugália Portugália | 0-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Portugália Portugália | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-1 | 6 |
2 | Törökország Törökország | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-4 | 3 |
3 | Csehország Csehország | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-3 | 1 |
4 | Georgia Georgia | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-4 | 1 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!