
Mint ismert, a nagykárolyi sípmester eddig két meccset vezetett a kontinensviadal csoportkörében, a Szlovénia–Szerbia (1–1) és a Csehország–Törökország találkozókat (1–2), utóbbin azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy rekordot jelentő 20 sárga és két piros lapot mutatott fel.
A nyolcaddöntős párharcokban viszont biztosan nem fújja a sípot, miután az európai szövetség úgy döntött, hogy nem delegálja egyik összecsapásra sem.
Habár a cseh–török mérkőzést követően meglehetősen sokan bírálták Kovács István tevékenységét, az UEFA mégsem küldte haza a tornáról és megtartotta a bírói csapatában, így esélye van arra, hogy valamelyik negyeddöntőben, vagy akár az Eb legvégén kapjon lehetőséget.
Az UEFA játékvezetői testületének elnöke, Robert Rosetti egy online sajtótájékoztatón elmondta, milyen szempontok alapján jelölték ki a bírókat a nyolcaddöntős összecsapásokra.
„Ezeket a döntéseket a teljesítményük alapján hoztuk meg. Néhány játékvezetőt nem azért nem delegáltunk, mert rosszul teljesítettek, hanem mert mások jobbak voltak. Egyes bírói csapatok egy meccset, mások kettőt, vannak, akik hármat, sőt némelyikük négyet is vezetnek.
Az egyetlen célom, hogy az érdem, a minőség és az értékeink alapján hozzam meg a helyes döntéseket” – nyilatkozta a korábbi olasz bíró, aki megerősítette, hogy néhány játékvezetői brigád már hazautazott.
Másrészt, a korábbi spanyol játékvezető Alfonso Perez Burrull azt tanácsolta Kovács Istvánnak, hogy
legyen lazább és mosolyogjon többet a mérkőzéseken, ugyanakkor ne vigye túlzásba a lapok használatát
– jegyezte meg a Fanatik portál.
Egyébként, a román válogatott Hollandia elleni nyolcaddöntős találkozóján kedden 19 órától a német Felix Zwayer lesz a játékvezető.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!