Az utolsó találkozók előtt már ismert a rájátszás felső- és alsóházi mezőnye. A Román Kupában nyolcan várják a folytatást, megtudjuk, kik jutnak a négyesdöntőbe.
A székelyudvarhelyi városi alpesisí-bajnokság harmadik fordulóját szombaton tartották a Madarasi Hargitán. A ködös és borús időben öt csapat 94 versenyzője állt rajthoz a Kicsi Mihály pálya tetején.
Nehéz helyzetben volt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Európa kupa negyeddöntőjének visszavágóján. A Sporting Lisszabon nyerte az első meccset, innen kellett volna fordítaniuk.
A magyarországi Salgóbányán tartott, 20. Téli Nemzetközi Ifjúsági- és Diáksport találkozón, a Medves-kupa nevű megmérettetésen 13 csapat közül összesített első helyezést ért el az oklándi elhelyezőközpont négytagú csapata. Hatalmas élmény volt a 13–15 éveseknek a részvétel.
Megfordította a magyar bajnok Zalaegerszegi TE elleni párharcot a Marosvásárhelyi Elektromaros női felnőtt teke együttese a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legrangosabb európai kupasorozat legjobb négy csapata közé.
A címvédő Ferencváros fölényes, 11–4-es győzelmet aratott a Dunaújvárosi Acélbikák csapata felett a jégkorong Erste Liga középszakaszának szombat esti mérkőzésén.
Nagyszabású lesikló- és sífutóverseny tartottak szombaton Hargitafürdőn, ahol a Konzul Kupáért álltak rajthoz kicsik és nagyok. A hetedik alkalommal megrendezett vetélkedőt mindkét helyszínen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg.
A férfi asztalitenisz Európa Kupa negyeddöntőjének visszavágójára utazott el a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK. Nincs könnyű helyzetben az együttes, amely múlt hétvégén a székelyudvarhelyi sportcsarnokban rendezett odavágón 3–1-es vereséget szenvedett a Sporting Lisszabontól.
Hatvan perc után 1–1 állt az eredményjelzőn a Tüskecsarnokban, és a hosszabbítás 11. másodpercében nyert a Hokiklub Budapest vendégeként a Gyergyói Hoki Klub. A piros-fehérek a vártnál nehezebben őrizték meg középszakaszbeli veretlenségüket.
Háromgólos győzelmet aratott csütörtökön este a Brassói Corona a jégkorong Erste Liga középszakaszában. A barcasági gárda hazai pályán 4–1-re nyert a Debrecen ellen, és ezzel feljött a tabella harmadik helyére.
Hosszan tartó, súlyos betegség után 72 éves szerdán korában elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus, az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója.
A válogatott szünet után is tartja jó formáját a Gyergyói Hoki Klub. A piros-fehérek a Fehérvári Titánok vendégeként győztek, és ezzel továbbra is veretlenek a középszakaszban.
Magabiztos győzelmet aratott a címvédő Csíkszeredai Imperial Wet együttese a román teremlabdarúgó-bajnokság alapszakaszában. Az esztendő első bajnoki mérkőzésén a csíkiak hazai pályán 14–0-ra győztek a seregható kolozsváriak ellen.
Suceava megyében versenyeztek az elmúlt napokban a Csíkszeredai Tanulók Klubjának sízői. Szabó Nándor tanár-edző csapata számos dobogós helyezéssel tért haza Dornavátráról (Vatra Dornei).
Az elmúlt hetek bizonytalansága után döntött a Forma–1 vezetősége, az eredeti időpontban nem rendezi meg a sanghaji versenyüket. A halasztás lehetőségéről még egyeztetnek.
Egész Székelyföldről várnak sífutókat és lesiklókat az idei Konzul Kupára, amelyet szombaton, február 15-én tartanak Hargitafürdőn. A megmérettetésre bárki benevezhet a helyszínen, az óvodás korúaktól a veteránokig.
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a hétvégén az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok hagyományos teremtornáját. A székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban ezúttal huszonnyolc csapat száll harcba a végső győzelemért.