Hirdetés

Gyergyóremetén rajtolt a székelyföldi díjugrató bajnokság

Fotó: Remetei Lovasklub

2021. június 13., 14:01

Több mint 120 gyermek és fiatal szállt nyeregbe szombaton a Székelyföldi Regionális Díjugrató Bajnokság idei első fordulójában Gyergyóremetén. A versenysorozat hatodik kiírása indult el a remetei megmérettetéssel, a színvonal pedig évről évre növekszik.

2021. június 13., 14:01

„A napokban néztem újra az első regionális bajnokságon készült videófelvételeket: ég és föld a különbség. Hatalmas fejlődésen ment át a székelyföldi díjugratás ez alatt az idő alatt. Nagyon jó irányba halad” – fogalmazott a verseny házigazdája és egyben a bajnokság alapítója, Petréd Károly.

•  Fotó: Remetei Lovasklub Galéria

Fotó: Remetei Lovasklub

Hirdetés

A gyerekek sokkal jobban lovagolnak most, mint azok, akik hat éve voltak annyi idősek, mint most ők, az edzők tudása is gyarapodott, a lovak is jobb minőségűek.

Így természetesen színvonalas versenyre kerülhetett sor a Remetei Lovasklub pályáján, ahol ismét a három székelyföldi megyéből érkeztek versenyzők. A verseny vége felé a magasabb akadályokon zajlott már a megmérettetés, amikor az eső is közbeszólt, de ez sem akadályozta meg a nyitóforduló sikerét. 

•  Fotó: Petréd Károly Galéria

Fotó: Petréd Károly

Eredmények, tíz év alattiak ügyességi versenye
1. Pál Tímea (Kati, Varázspatkó Lovarda, Harasztkerék),
2. Antal Ilka (Szellő, Transilio Lovasudvar Csíkmadéfalva)
3. Ilyés Réka (Herceg, Remetei Lovasklub, Gyergyóremete)

Tíz év felettiek ügyességi versenye
1. Laczkó Angi Hanna (Tábornok, Barabás Lovarda, Árkos)
2. Szabó Alex (Angyal, Varázspatkó Lovarda)
3. Enache Teodora (Szultán, Varázspatkó Lovarda)

Díjugratás, 70–80 centiméter magas akadályok
1. Balázs Rebeka (Angyal, Csicser Lovarda, Székelyudvarhely)
2. Pap Krisztina (Nóra, Csicser Lovarda)
3. Dobai Fanni (Shila, Remetei Lovasklub)

90–100 cm
1. Petréd Gáspár (Shila, Remetei Lovasklub)
2. Kilyén Nóra (Halima, Varázspatkó Lovarda)
3. Incze Kolbert Adrienn (Mirella, Gróf Kálnoky Lovarda, Sepsikőröspatak)

100–110 cm
1. Bajkó Kriszta (Athéna, Krigel SK, Gyergyószentmiklós)
2. Bajkó Kriszta (Zara, Krigel SK)
3. Bíró Eszter (Spero, Remetei Lovasklub)

Székelyföldi Regionális Díjugrató Bajnokság további programja: 
2. forduló – június 26., Óriáspince-Tető (a Székely Vágta keretében).
3. forduló – július 24., Ákosfalva. Szervező: Varázspatkó Lovarda.
4. forduló – július 31., Kurtapatak. Szervező: Zonda Lovarda.
5. forduló – augusztus 14., Székelyudvarhely. Szervező: Csicser Lovarda.
6. forduló – augusztus 28., Sepsikőröspatak. Szervező: Gróf Kálnoky Lovarda.
döntő – szeptember 3., Gyergyószentmiklós (a Székelyföldi Lovas Ünnep keretében).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Petrolul–CFR, Bayern–Dortmund és Milan–Inter – a szombati sportműsor

A román Szuperligában a Petrolul a Kolozsvári CFR-t fogadja, a Serie A-ban Milan–Internazionale rangadót játszanak, a Bundesligában Bayern München–Borussia Dortmund következik. Pályán a Barcelona, az NB I-ben három mérkőzés lesz.

Az FK Csíkszereda fővárosi kiszállása nyitja a fordulót a Szuperligában

A Bukaresti Rapid otthonában játszik az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga péntek esti nyitómérkőzésén. A 2. Ligában Steaua–Dinamo SK párharcot rendeznek, a külföldi focimeccsek mellett tenisz, curling, röplabda és golf szerepel még a programban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!