Nem hozott újabb diadalokat a szombati versenynap a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK számára, az addigi négy győzelmet követően két vereséget könyvelhettek el. Ezzel együtt egy pillanatig sem volt veszélyben, hogy lecsússzanak a dobogóról.
Szombat délben a városi sportcsarnokban zajló asztalitenisz Szuperliga küzdelmeit látogatta meg Novák Károly Eduárd az ország ifjúsági és sportminisztérium vezetője. Ütőt is ragadott.
A második nap folytatta jó szereplését a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában, összesítésben már tíz győzelemnél tart. Ez pedig elégséges, hogy három mérkőzéssel a vége előtt meglegyen az előzetesen kitűzött céljuk, érmekért adogathatnak.
A harmadik forduló jelentette a végállomást Fucsovics Márton számára az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Simona Halep viszont simán nyert, és bejutott az év első Grand Slam tornájának nyolcaddöntőjébe.
Maratoni találkozókat hozott a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK számára az első versenynap a férfi asztalitenisz Szuperligában. A fordulatos csatákból a házigazdák jól jöttek ki.
Csütörtöktől vasárnapig a székelyudvarhelyi sportcsarnok ad otthont az asztalitenisz-élvonal alapszakaszbeli visszavágójának. Mind a férfi, mind a női szakágnál kialakul a rájátszás felső- és alsóháza. A házigazda ISK-SZAK kedvező helyről, a dobogóról várja a találkozókat, a székelyföldiek célja, hogy bejussanak az elődön
Románia valamennyi súlyemelőjét eltiltották a tokiói olimpiai részvételtől a bizonyított doppingvétségek nyomán, a Román Súlyemelő-szövetség tagságát pedig egy évre felfüggesztette a nemzetközi szövetség.
A Marosvásárhelyi Elektromaros női felnőtt teke együttese megvédte címét a Román Kupában, és nyolcadik alkalommal hódította el a trófeát. A férfi mezőnyben mindkét vásárhelyi csapat a dobogón végzett.
Több magyar és román teniszező volt érdekelt az ausztrál nyílt teniszbajnokság hétfői nyitónapján. Az év első Grand Slam tornáján korlátozott számban ugyan, de nézők előtt zajlanak a mérkőzések a Melbourne Parkban.