
Három nagy világverseny vár ebben az esztendőben az olimpiai bronzérmes magyar női vízilabda-válogatottra: sorrendben a június közepén kezdődő budapesti világbajnokság, majd a világliga szuperdöntője, illetve az augusztus végén rajtoló spliti Európa-bajnokság.
Az olimpiai bronzérmes együttes edzőtábora egyben csapatépítő is, a lányok Székelyföldre jövet megálltak Torockón, illetve Szentegyházán, ahol részt vettek a Gyermekfilharmónia 40. születésnapján.
Voltak a Gyimesekben, az ezeréves határnál, ellátogattak Csíkszentsimonba, ahol nagy népszerűségnek örvendtek a Csíki Sör Manufaktúra által szervezett Tiltott Fesztiválon, a Bagossy Brothers Company koncertjén.
A vasárnapi edzést és közönségtalálkozót követően meglátogatták a csíksomlyói kegytemplomot, majd kimentek a somlyói nyeregbe. A tervek szerint Keszthelyi Ritáék kedd reggel utaznak vissza Magyarországra.
Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.
Túl vagyunk három fordulón a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Az FK Csíkszereda egyelőre biztos bennmaradó helyen áll. Nézzük, mi várható a székelyföldi együttesre a folytatásban.
A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Retteg az erdélyi szavazatoktól a magyarországi választók egy része. Teljesen alaptalanul – tenném hozzá gyorsan. Ha minden szavazatra jogosult személy elmenne és a Fideszre szavazna, akkor sem tudnánk jelentősen befolyásolni a választás végeredményét.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!