Péntektől vasárnapig a székelyudvarhelyi sportcsarnok ad otthont az ifjúsági 3-as korosztály, a 11–12 éves asztaliteniszezők számára kiírt csapatdöntőnek. Az eseményre összesen 64 együttes küldte el nevezését, 30-an lesznek a lányoknál, 34-en a fiúknál.
A házigazda, a Székelyudvarhelyi ISK az utóbbiaknál lesz érdekelt, ők öt gárdával indulnak, az egyik triójuk esélyes az éremszerzésre.
A csoportmeccsek pénteken reggel 9 órától kezdődnek, egészen szombat 13 óráig tartanak, ekkor kezdődik az egyenes kieséses szakasz. Az elődöntőket és a finálékat vasárnap 9, illetve 10 óra 30 perctől játsszák.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!