Székelyföldi sportoló, Xántus Bíborka szerezte Románia első érmét a Téli Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF, FOTE). Az 1993-ban dobogós biatlonista közel két évtizede az Egyesült Államokban, az 1960. évi téli olimpiai játékok helyszínén él.
Bő egy év múlva, 2027 februárjában rangos téli sporteseménynek lesz házigazdája Románia. Már 31 ország erősítette meg részvételét a következő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF), amelynek egyik csúcseseménye a hokitorna lesz.
Már 31 ország erősítette meg részvételét a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). A viadal egyik újdonsága a lányjégkorong, amelyen a romániai csapat is részt fog venni.
Brassó adott otthont 2013-ban a Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál jégkorongtornájának. A romániai válogatott fiataljai közül mindössze hatan jutottak el az élvonalba, de sokan maradtak a sport mellett – edzőként, utánpótlásban vagy vezetőként.
Elkezdte a felkészülést a 2027-es brassói Téli Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) a romániai U16-os jégkorong-válogatott. A ljubljanai Elite Cupon bemutatkozó keret gerincét székelyföldi fiatalok alkotják, akik hazai közönség előtt bizonyíthatnak.
A biatlonisták és sífutók vegyes váltója, valamint az alpesi sízők csapatversenye zárta vasárnap a Georgiában megrendezett Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF). Mindhárom versenyszámban kitettek magukért a székelyföldi sportolók.
Aranyérmes lett a magyar csapat a rövidpályás gyorskorcsolyázók 2000 méteres vegyes váltó számában a georgiai Bakurianiban és Batumiban zajló Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).
A havas sportágakon volt a hangsúly pénteken a Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) Bakurianiban, ahol a romániai küldöttség legjobb eredményeit Bakó-Vilhelem Csinszka hódeszkás és Silló Krisztina sílövő érték el.
Sem a romániai, sem pedig a magyar küldöttségnek nem sikerült újabb jó helyezést elérnie a georgiai Bakurianiban zajló Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). Egyik ország versenyzőinek sem sikerült az első 30 közötti helyezést elérniük.
A székelyföldi Silló Krisztina és a brassói Vlăduț Lupoiu összetételű csapat a 10. helyen végzett a sílövők egyéni váltóversenyén szerdán, a georgiai Bakurianiban zajló Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).
A rövidpályás gyorskorcsolyázó Z. Molnár Natasa ezüst-, Árendás Mihály pedig bronzérmet szerzett 500 méteren a georgiai Bakurianiban zajló Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). Ezek az első magyar dobogós helyezések a seregszemlén.
Georgiában a vasárnap esti nyitóünnepséget követően elrajtoltak a versenyek a 17. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). A nyitónap legjobb romániai eredménye az alpesi síző Pászka Zsolt nevéhez fűződik.
Snowboardban négy sportoló és egy edző képviseli Romániát a vasárnap este Georgiában elkezdődő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), mindannyian székelyföldiek.
Vasárnap kezdődik Georgiában a 2025-ös Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, amelyen Romániát négy sportágban húsz sportoló képviseli. Közülük tizenketten magyar nemzetiségűek. A nyolctagú biatloncsapatból öten székelyföldiek.
Tíz nap múlva kezdődik Georgiában a 2025-ös Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, amelyen Romániát négy sportágban húsz sportoló képviseli. Közülük 12-en magyar nemzetiségűek.
Brassóban és környékén rendezik a 2027-es Európai Ifjúsági Téli Olimpiai Fesztivált (EYOF) – döntötte el pénteken bukaresti közgyűlésén az Európai Olimpiai Bizottság. Brassó megye mellett székelyföldi helyszínek is szerepeltek a pályázatban.
Románia megpályázza a 2027-es Európai Ifjúsági Téli Olimpiai Fesztivál (EYOF) rendezését. Brassó megye mellett székelyföldi helyszínek is szerepelnek a pályázatban.
Balesetet szenvedett Mandel Kata csíkszeredai snowboardversenyző Dél-Koreában, a pénteken kezdődő Ifjúsági Téli Olimpia szerdai edzésén. Ő így is rajthoz szeretett volna állni, de az orvosok azonban más véleményen vannak.