Hirdetés

Két magyar érem a téli olimpiai fesztiválon

Z. Molnár Natasa, az ezüstérmes
Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

A rövidpályás gyorskorcsolyázó Z. Molnár Natasa ezüst-, Árendás Mihály pedig bronzérmet szerzett 500 méteren a georgiai Bakurianiban zajló Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). Ezek az első magyar dobogós helyezések a seregszemlén.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) beszámolója szerint a batumi jégcsarnokban néhány pillanatig élt a remény, hogy két magyar lány is dobogóra állhat 500 méteren, mivel Kiss-Gebora Flóra elsőként, Z. Molnár Natasa pedig harmadikként haladt át a célvonalon. Csakhogy az utolsó előtti körben történt egy kis lökdösődés, amelynek Kiss-Gebora is részese volt, így a verseny visszanézése után a bírók úgy döntöttek, hogy kizárják a magyart.

Így Z. Molnár Natasa ezüstérmet szerzett, Kiss-Gebora pedig ötödikként végzett.

Hirdetés
Árendás Mihály és Z. Molnár Natasa •  Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

Árendás Mihály és Z. Molnár Natasa
Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

A fiúk hasonló távú versenyének döntőjében egyedül Árendás Mihály képviselte a magyar színeket. „Nagyon örülök ennek a bronzéremnek, meglett az eredménye annak, hogy a nap elejétől kezdve a maximumot próbáltam kihozni magamból” – nyilatkozta. Kun Bence Benedek hetedik lett 500 méteren, a magyar vegyes váltó pedig bejutott a szombati fináléba.

A fiúk 500 méteres short track versenyének dobogósai •  Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

A fiúk 500 méteres short track versenyének dobogósai
Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

Sífutásban a klasszikus stílusú versenyben állt rajthoz a gyergyószentmiklósi Páll Boglárka, aki az 5 km-es, klasszikus stílusú versenyszámban 60 induló közül a 49. helyen végzett.

Csapattársa, Andreea Cotinghiu az 54. helyen zárt, a magyar színekben induló Bere Johanna Zója pedig az 55. lett. A fiúk 7,5 kilométeren versenyeztek: Ștefan Gherghel a 49., Iosua Cojocaru az 57., a magyar Ferbár Csongor pedig a 64. helyen ért célba a 69 induló közül.

Bakó-Vilhelem Csinszka, a legjobb helyezést elérő romániai hódeszkás •  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Bakó-Vilhelem Csinszka, a legjobb helyezést elérő romániai hódeszkás
Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Alpesi síben a lányok óriás-műlesikló számában két romániai versenyző volt érdekelt: Sofia Moldovan a 26. helyen zárt, a sepsiszentgyörgyi Bíró Maja pedig a 40. helyet szerezte meg a 75 induló közül. A magyar színekben induló Szalay Laura nem tudta befejezni az első futamot.

Snowboard freestyle-ban a slopestyle két kvalifikációs futamát tartották. A négy Romániát képviselő székelyföldi sportoló közül csak hárman állhattak rajthoz, mivel

Szász Boglárka az egyik edzésen vállsérülést szenvedett, így Kinda Gáza edző úgy döntött, hogy ne álljon rajthoz.

Bíró Maja jól szerepelt alpesi síben •  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Bíró Maja jól szerepelt alpesi síben
Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Bakó-Vilhelem Csinszka szerepelt a legjobban, ő a 17. helyen végzett. Benczédi Zoltán a 27., Mihály Botond pedig a 29. helyen zárt. A két magyarországi versenyző, Diószegi Bence és Kádár János Dominik a 24., illetve a 33. lett a selejtezőben, így sem romániai, sem pedig magyarországi sportoló nem jutott be a 12-es döntőbe.

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Eredmények, helyezések

A 17. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) második versenynapjának dobogósai, illetve a romániai és magyarországi sportolók helyezései.

Rövidpályás gyorskorcsolya, 500 m, lányok: 1. Isra Gharsallaoui (francia), 2. Z. Molnár Natasa (magyar), 3. Marija Hokhelko (ukrán), … 5. Kiss-Gebora Flóra (magyar).

Rövidpályás gyorskorcsolya, 500 m, fiúk: 1. Filippo Pezzoni (olasz), 2. Franciszek Izbiki (lengyel), 3. Árendás Mihály (magyar), … 7. Kun Bence Benedek (magyar).

•  Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

Alpesi sí, óriás-műlesiklás, lányok: 1. Lara Bianchi (svájci), 2. Marta Giaretta (olasz), 3. Helene Unheim Oveland (norvég), … 26. Sofia Moldovan (román), … 40. Bíró Maja (romániai).

Sífutás, klasszikus stílus, lányok (5 km): 1. Malva Nisen (svéd), 2. Gaetane Breniaux (francia), 3. Nina Cantieni (svájci), … 49. Páll Boglárka (romániai), … 54. Andreea Cotinghiu (román), 55. Bere Johanna Zója (magyar).

Sífutás, klasszikus stílus, fiúk (7,5 km): 1. Daniel Pedranzini (olasz), 2. Topias Vuorela (finn), 3. Victor Lafrasse (francia), … 49. Ștefan Gherghel (román), … 57. Iosua Cojocaru (román), … 64. Ferbár Csongor (magyar).

Az EYOF-on a 14–18 éves sportolók versenyeznek. A georgiai esemény vasárnapig tart.

•  Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

•  Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

•  Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

Fotó: Magyar Olimpiai Bizottság (MOB)

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

•  Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

Fotó: Román Sí- és Biatlon-szövetség (FRSB)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Ez is érdekelheti

Bizalom, tisztelet és játékosság: Nagy-Rozsnyai Lotti és Kosz Zsolt nyerő párosa

Sikeres idény van a tízéves Nagy-Rozsnyai Lotti háta mögött, a kézdivásárhelyi műkorcsolyázó a román bajnoki cím megszerzése mellett négy elsőséggel megnyerte az európai kritériumsorozatot, ezzel zsinórban harmadszor diadalmaskodott a kiírásban.

A Madarasi Hargitán a Battle on Snow-val zárult snowboardszezon

Országos bajnoksággal ért véget a hazai snowboard-idény a Madarasi Hargitán, ahol a mostoha időjárás ellenére is megrendezték a Battle on Snow versenyt. Kinda Géza edző szerint összességében eredményes szezont zárt a sportág.

Ausztriai versenyeken bizonyítottak a fiatal székely snowboardosok

Két dobogós helyezést szereztek a székelyföldi snowboardosok az ausztriai Reiteralmban rendezett nemzetközi versenyeken, erős mezőnyben bizonyítva, hogy jó úton haladnak a jövő évi EYOF előtt.

Balkán Kupa-győzelemmel zárták a szezont a csíki biatlonisták

Két Balkán Kupa-győzelmet és több értékes helyezést szereztek a Csíkszeredai ISK biatlonistái a bulgáriai Banszkóban, ahol a romániai ifjúsági válogatott tagjaiként zárták a szezont.

Ülésezett a hokiszövetség: fókuszban az olimpiai fesztivál és az ifjúsági világbajnokság

A jövő évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) és az idei U18-as világbajnokság előkészületei kerültek fókuszba a Román Jégkorongszövetség hétfői csíkszeredai elnökségi ülésén, ahol több, a következő időszakot meghatározó döntést is jóváhagytak.

Három csíkszeredai érem az alpesi sízők országos bajnokságán

Három dobogós helyezéssel zárták a csíkszeredai sízők a Lupény melletti Strázsán rendezett országos bajnokságot. Tóth Boglárka arany- és ezüstérmet szerzett, Fekete Emma Róza bronzzal tért haza.

Bravúros eredmény Mandel Katáéktól az ifjúsági vébén

Minden idők legjobb romániai eredménye született snowboard crossban: Mandel Kata és Benczédi Zoltán a nyolcadik helyen végzett Svájcban, a St. Moritz-i ifjúsági világbajnokság csapatversenyében.

Aranyeső a gyergyói sífutóknál a sportiskolás bajnokságon

Kiemelkedő eredményekkel zárták a gyergyói sífutók a sportiskolás országos bajnokságot, amelynek Hargitafürdő adott otthont. A Gyergyószentmiklósi ISK sportolói összesen 13 érmet szereztek.

Fiatal erdélyi sízők álltak a rajtvonalnál az ifivébén

Négy erdélyi magyar lány is rajthoz állt a norvégiai Narvikban rendezett ifjúsági alpesisí-világbajnokságon. A világ elitjével versenyezve értékes tapasztalatokkal és biztató eredményekkel tértek haza.

Nagyüzem volt Hargitafürdőn a sportiskolások biatlonbajnokságán

A romániai biatlon utánpótlás legjobbjai Hargitafürdőn versenyeztek a hét első felében a sportiskolások bajnokságán. A csíkszeredai és a gyergyószentmiklósi fiatalok több dobogós helyezést szereztek a különböző korosztályokban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!