Hirdetés

Szoros csatában mindhárom pontot otthon tartotta az Ágyúsok a Red Hawks ellen

Feljöttek a felsőház második helyére
Fotó: Máté Bence

Egy végletekig kiélezett meccsen, második harmadbeli jó helyzetkihasználásának köszönhetően győzte le a Háromszéki Ágyúsok a Bukaresti Red Hawks gárdáját péntek este a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán.

2025. december 19., 21:44

Jó előjelekkel várhatta a péntek esti találkozót a Háromszéki Ágyúsok gárdája, a hét közepén ugyanis sikerült értékes pontokkal hazatérni a Remete Ice Arénából, ahol az alapszakaszt behúzó, bajnoki címvédő Gyergyói HK csapatát győzték le büntetőkkel.

Ennek megfelelően lendületesebben kezdtek a hazaiak, a játékrész első felében sikerült mezőnyfölényt kialakítani, a veszélyesebb helyzetek azonban a vendégek előtt adódtak, Mihail Georgescu kétszer is hibázott kecsegtető helyzetben László Arnold kapuja előtt. A meccs első találatára a 15. percig kellett várni, Molnár harciasságának köszönhetően sikerült egy elveszettnek tűnő korongot megszerezni a kapu mögött, majd a jó ütemben érkező Zukauskas mattolta a vendégek kapusát (1–0).

•  Fotó: Máté Bence Galéria

Fotó: Máté Bence

Hirdetés

A játékrész hajrájában második emberelőnyét már kihasználta a Red Hawks, Skachkov bombáját még védeni tudta a hazai kapus, de a kipattanóra Marcus reagált a leggyorsabban és behúzta az üres kapuba (1–1).

A meccs középső harmada egy tíz perces Skachkov fegyelmi büntetéssel indult, majd Biró Ottó találatával folytatódott, ismét az Ágyúsoknál volt az előny (2–1).
A játékrész hajrájában aztán elkezdtek potyogni a gólok, de ebből a háromszéki alakulat jött ki jobban, előbb Róth egy nagyszerű összjátékot követően lőtt az üres kapuba (3–1), majd Ilyés egy szemfüles góllal háromra növelte az előnyt (4–1). Az utolsó szó viszont a bukarestieké volt, Martinov közvetlen közelről emelte fel a felsőbe a játékszert (4–2).

•  Fotó: Máté Bence Galéria

Fotó: Máté Bence

A záró harmad kemény fizikális hokit hozott, az Ágyúsok igyekeztek a védekezésre figyelni, azonban a 48. percben Glazkov egy ütemtelen lövéssel be tudta csapni László Arnoldot, ismét nyílt volt a meccs (4–3). A találkozó utolsó két percére mindent egy lapra tettek fel a vendégek, Penzes lehozta a kapusát, illetve időt is kért, de a hazaiak hősiesen védekeztek és megérdemelt győzelmet arattak, ezzel feljöttek a felsőház második helyére.

A két csapat szombat délután ismét megmérkőzik egymással, azt a találkozót is a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán rendezik.

Jégkorong, román bajnokság, középszakasz, felsőház:
Háromszéki Ágyúsok–Bukaresti Red Hawks 4–3 (1–1, 3–1, 0–1).
Gólszerzők: Lukas Zukauskas (15.), Biró Ottó (23.), Róth Zoltán (37.), Ilyés Tamás (38.), illetve Marius Marcus (18.), Daniil Martinov (39.), Ivan Glazkov (48.).
Büntetőpercek: 8–20.
Játékvezetők: Gergely Lehel és Bandi Csaba, illetve Kacsó Dániel és Szőgyőr Zoltán.
Megfigyelő: id. Szabó László.

Háromszéki Ágyúsok: László Arnold, Béres Szilárd (kapusok) – Szabó Zsolt-Ákos, Horváth Pál, Molnár Zoltán, Szergej Pajor, Lukas Zukauskas (első sor); Antal Előd, Markus Magnusson, Gecse Olivér, Róth Zoltán, Antal László (második sor); Kernászt Máté, Ferencz Szilárd, Szőcs Zalán, Ilyés Tamás, Biró Ottó (harmadik sor); Kertész Ákos, Nagy Tamás, László Hunor, Barkó Gergely, Király Ádám (negyedik sor). Stáb: Kertész Zoltán (vezetőedző), Szentes Ervin (felszerelésmenedzser), Miklós Ervin (csapatvezető).

Bukaresti Red Hawks: Mag Dávid Örs, Ambrus Levente (kapusok) – Jakob Raul, Hildebrand Szabolcs, Mircea Constantin, Mihail Georgescu, Anton Popa (első sor); Ivan Glazkov, Dean Moore, Jevgenyij Skachkov, Daniil Martinov, Marius Marcus (második sor); Gheorghij Agafonov, Florin Creanga, Radu Costin Nectarie, Nicholas Hinz, Alexandru Munteanu (harmadik sor); David Andrei Belu (negyedik sor). Stáb: Julius Penzes (vezetőedző), Christer Lundkvist (másodedző), Liviu Belu (csapatvezető).

Jégkorong, romániai bajnokság, 2025–2026-os szezon, középszakasz, felsőház

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Gyergyói Hoki Klub GYHK
16
13
0
1
2
75-33
49
2
Brassói Corona Brassó
16
10
0
1
5
77-49
37
3
Háromszéki Ágyúsok Ágyúsok
16
4
3
0
9
46-70
21
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
16
6
0
2
8
62-65
20
5
Bukaresti Red Hawks Bukaresti Red Hawks
16
2
2
1
11
37-80
12
Brassói Corona: +6 pont
Bukaresti Red Hawks: +1 pont
Csíkszeredai Sportklub: 0 pont
Gyergyói Hoki Klub: +9 pont
Háromszéki Ágyúsok: +3 pont
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Robert Timaru a Háromszéki Ágyúsoknál folytatja

Újabb rutinos támadóval erősítette keretét az Erste Liga újonca, a Háromszéki Ágyúsok: bejelentették, a válogatottban is megfordult Robert Timaru a csapatnál folytatja.

Olcsóbbak idén a Gyergyói HK bérletárai

Új bérletrendszerrel készült a 2026–2027-es idényre a Gyergyói Hoki Klub. A Remete Ice Aréna első szezonjának tapasztalatai és a szurkolói visszajelzések alapján a belépők ára ezúttal szektoronként változik.

A folytonosság az Ágyúsok fegyvere, öt éve együtt dolgozó maggal vágnak neki az első nemzetközi idényüknek

Az első nemzetközi idénye előtt álló Háromszéki Ágyúsok gőzerővel készül történelmi, első Erste Liga szezonjára. A narancs-kék mezesek május eleje óta hangolnak a küszöbön álló kihívásokra, a keret magja a jeges edzéseket is elkezdte Csíkkarcfalván.

A cseh juniorbajnokságot kétszer is megnyerő fiatal magyar védő érkezik a GYHK-hoz

Fiatal magyar játékossal erősítette meg keretét a Gyergyói Hoki Klub: a 20 éves Horváth Alex a piros-fehéreknél folytatja pályafutását. Egyelőre egy szezonra kötöttek szerződést, de Szilassy Zoltán hosszabb távon is számolna vele.

Újabb GYHK-sztár költözött Brassóba

Miután Konsta Mesikammen és Matias Haaranen átigazolását már korábban bejelentette a Brassói Corona, kedden Owen Williams szerződtetéséről adott hírt a Román Kupa- és Szuperkupa-címvédő. Nem kérdés, a következő szezonban minden trófeát besöpörnének.

Egy helyen a romániai hokimezőny

Összesen 64 csapat nevezett a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) által szervezett hét országos versenysorozatba a 2026–2027-es szezonra. A mezőny a felnőttbajnokságtól egészen az U13-as korosztályig terjed, emellett női és 3x3-as sorozatot is rendeznek.

A keret ismét átalakul, a cél továbbra is a játékosfejlesztés a Sapientia U23-nál

A Sapientia U23 csapatánál minden nyáron újra kell építeni a keretet. Ez azonban nem jelent problémát, miután a működése alapvető célja, hogy a fiatal játékosokat felkészítse a profi jégkorongra. Idén hat jégkorongozó tudott szintet lépni.

Hazatérő tehetség és két hosszabbítás – tovább építi keretét a Brassói Corona

Folytatja keretének kialakítását a Brassói Corona jégkorongcsapata. A Cenk alatti együttes visszacsábította a 19 éves Máthé Zsoltot, emellett szerződést hosszabbított Kovács Előddel és a kanadai hátvéd Evan Wardleyvel is.

Már jégen edz a gyergyói játékosok egy része, a GYHK teljes kerete hétfőn indítja a közös munkát

Elkészült a jég a Remete Ice Arénában, a Gyergyói Hoki Klub hazai játékosai már ki is próbálták a korcsolyákat. A csapat többi tagja a napokban jön meg Gyergyóremetére, hétfőtől indul a közös felkészülés. Edzőmeccseket idén nem terveznek.

A GYHK újabb kulcsemberét szerezte meg a Brassói Corona

Újabb meghatározó játékosát veszítette el a Gyergyói Hoki Klub a nyári átigazolási időszakban. Öt sikeres idény után távozik a csapattól Matias Haaranen, a finn származású román válogatott hátvéd a rivális Brassói Coronához szerződött.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!