Mindhárom székelyföldi élvonalbeli együttes részt vett a negyedik kiadásához érkezett teremlabdarúgó felkészülési tornán. A házigazdák mindkét találkozójukat megnyerték.
A férfi kézilabdázók és a teremlabdarúgók tesztelik magukat, hogy hol állnak a felkészüléssel. Mindkét együttes hazai környezetben játszik találkozókat.
A Román Labdarúgó-szövetség székházában elkészítették a teremlabdarúgó 1. és 2. Liga alapszakaszának menetrendjét. Az élvonal nyitófordulójában rögtön rangadót rendeznek, Székelyudvarhelyre látogat a bajnok.
Új trénerrel a fedélzeten vágott neki a felkészülési időszaknak a Futsal Klub Székelyudvarhely. Egyből elfogadta a felkérést, pedig szülővárosában – ahonnan érkezett – mindent elért.
Újabb erősítést jelentett be a Futsal Klub Székelyudvarhely, a csapat vezetősége megegyezett a Dévai VSK egyik alapemberével, Sergiu Gavrilăvel. Sorsoltak a futsal Bajnokok Ligájában, a magyar és a román aranyérmes is kemény csoportba került.
Újabb alapember hosszabbított a Futsal Klub Székelyudvarhellyel, a teremlabdarúgócsapat legrégebbi tagja, a mikóújfalusi Miklós Tamás a nyáron tizedik idényét fogja elkezdeni az együttessel.
Alig ért véget a szezon, már javában dolgoznak a következő idény keretén a Futsal Klub Székelyudvarhelynél. Eddig csak távozókról számoltak be, csütörtökön viszont az egyik alapember hosszabbítását hozták nyilvánosságra.
Vereséget szenvedett vasárnap délután a Futsal Klub Székelyudvarhely a Kolozsvári Clujana ellen a teremlabdarúgó U19-es elitliga négyes döntőjének fináléjában, így elmaradt a címvédés és a második helyen zárta a szezont. A Sepsi-SIC a negyedik lett.
Sepsiszentgyörgyön rendezik az U19-es elit futsalbajnokság négyes döntőjét, amelynek elődöntőjében szombaton a házigazda Sepsi-SIC az FK Székelyudvarhellyel találkozott. A Hargita megyei gárda erődemonstrációt tartott és kiütötte a háromszékieket.
Szombaton és vasárnap a Sepsi Arénában csap össze az ország legjobb négy együttese, hogy eldöntse, ki lesz idén az aranyérmes a teremlabdarúgó ifjúsági bajnokságban.
Egy korai pofont végig vitt az egész évadon a teremlabdarúgó-együttes. Öt év után nem állhatott fel a dobogóra. Hol rontotta el a csapat, a vezetőség? Idényértékelő.
Rövid fennállása ellenére már második döntőjét rendezheti a Sepsi-SIC, ugyanis május 11-én és 12-én a háromszéki klub lesz a házigazdája az U19-es elit futsalbajnokság négyes döntőjének. A zöld-fehérek a fináléba jutásért az udvarhelyiekkel küzdenek meg.