Nemrég találkozott egymással a két csapat, március elején a Román Kupa negyeddöntőjében Galacon drámai meccsen az FK jutott tovább 4–3-mal a négyes döntőbe, így volt miért visszavágjanak a hazaiak.
Ahogy várható volt, magas intenzitással, rengeteg mozgással kezdett a United, ám ennek ellenére az FK alakította ki az első lehetőséget, Pelé lövését védte Cârdei. A vendégek a védekezésre és a labdaszerzésekből indított ellentámadásokra építettek, ez viszont rosszul sült el: egy ilyen megindulásból labdavesztés történt, a Sasse-testvérek pedig könnyen bontották meg az FK védelmét, és a kupameccsen piros lapot összeszedett Alan közelről a hálóba bombázott. Túloldalt Dudău válaszolhatott volna, de ziccere kimaradt.
A 11. percben nehéz helyzetbe került az udvarhelyi csapat, Crișan bombája is beakadt, Florin Ignat rögtön időt kért. A hazai nyomás azonban nem lankadt, Toniță hatalmas védései tartották meccsben az FK-t.
Az utolsó öt perc kezdetén Dudău szerzett labdát és iramodott meg egyedül, a kapussal szemben volt, amikor Felipe Sasse szabálytalankodott vele szemben, büntető! A hatméterest a sértett végezte el, lövését szerencsével védte Cârdei, a kipattanót Dudău értékesítette.
A szépítés meghozta a kedvét a udvarhelyieknek, és egy Miklós–Hadnagy labdajáratás után utóbbi fordult kapu felé és lőtt a hálóba, 2–2 – akárcsak a kupameccsen, kétgólos hátrányból állt fel az FK.
Térfélcserét követően Hadnagy előtt adott volt, hogy megszerezze a vezetést, elfektette Cârdeit is, azonban csak a bal kapufa tövét találta telibe. Ami nem ment be az egyik oldalon, az bement a másikon, a 24. percben Galac ismét átvette a vezetést, egy sakk mattra kijátszott ellentámadás végén Nastai volt eredményes.
A kapott gól ezúttal is megzavarta az udvarhelyieket, Tonițănek többször is játékba kellett avatkoznia, védéseinek köszönhetően nem nőtt a különbség. Az utolsó tíz percre magasabbra tolta a sorokat Ignat, pár percre be is szorult a United, azonban ellentámadásból nagyon közel volt a negyedik gól, Cojocaru pörgetése a kapufán csattant.
Az FK-tól Tankó, majd Bálint is közel volt az egyenlítéshez, ám a gól attól a játékostól jött, akire talán senki sem számított: Toniță egész pályás előreívelése lepte meg Cârdei-t, a labda a kapufát érintve hullott a kapuba.
Erre már nem tudott reagálni a United, hiába kértek időt is, még egyszer nem tudták megbontani az udvarhelyi védelmet, maradt a 3–3-as döntetlen. Ezzel maradt a három pontos különbség a két csapat között.
Egy hét múlva jöhet az udvarhelyi visszavágó, jövő kedden este nyolc órakor a városi sportcsarnokban találkozik a két fél.
| 2025. 03. 15. 16:00 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 3-2 |
| 2025. 03. 18. 18:00 | Galaci United Galac | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 3-3 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 3 | 2 | 1 | 0 | 19-8 | 46 |
2 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 3 | 2 | 1 | 0 | 13-4 | 43 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 3 | 1 | 0 | 2 | 7-17 | 31 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 3 | 0 | 0 | 3 | 4-14 | 20 |
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!