„A jó sportfotónak egy történetet kell elmondania” – a Kolozsvári CFR fotósával beszélgettünk

– Kolozsváron sokan ismerik nagytatádat, mint fotóst. Most a te nevedet is egyre többen fedezik fel. Miatta kezdtél el fényképezni?

– Neki is volt befolyása abban, hogy fotózni kezdtem, hiszen gyermekkoromban mindig néztem a fényképezőgépét, sokat játszottam vele, annyit, amennyit engedett. Első gépemet különben hatéves koromban kaptam. Komolyabban 2022-ben kezdtem el a fényképezést, és azóta is szeretem.

– A kiváló fotókhoz minőségi felszerelés is kell. Honnan van rá az anyagi alap?

– Bár iskolás vagyok, már dolgozom, és a szüleim is segítenek anyagilag. Eleinte segítettem a Făclia újságnak képekkel. Ők szerezték meg számomra az első teljes szezonos akkreditálásomat. Egy ideje pedig

külsősként együttműködöm a Getty Images céggel, és a Kolozsvári CFR hivatalos fotósa vagyok.

A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 12-es diákja
Fotó: Simion Sebastian

– Csak digitális fényképezőgéppel dolgozol?

– Kizárólag digitális géppel dolgozok, de szeretném megismerni a hagyományos (filmszalagos – szerk. megj.) fotózást is.

– Elsősorban sportfotósként ismernek téged. Milyen eseményekre jársz?

– A CFR meccseket kivéve több európai labdarúgómeccsre is eljutottam már. A legjelentősebb esemény, amelyen részt vettem, a Budapesten megrendezett 2023-as Európa Liga-döntő volt, amelyet a Puskás Arénában rendeztek. Ezen kívül megyek teniszmeccsekre, kosárlabda-mérkőzésekre, illetve számos motorsport eseményre is. Például voltam a szuperbike-világbajnokság egyik olaszországi versenyén, Misanóban, fotóztam a Red Bullnak. Szeretnék bejutni a motorsport világába.

– Miket figyelsz egy sporteseményen? Sportolókat, közönséget?

– Megpróbálom nyilván mindegyiket, bár egy sporteseményen a sportolók a főszereplők. Ugyanakkor tudni kell, hogy a mérkőzésnek, bármilyen sporteseménynek a nézőközönség adja valójában az érzelmeket, vagyis mindkettő rendkívül fontos.

A Puskás Arénában rendezett Európa Liga-döntőt a Sevilla nyerte
Fotó: Horváth Tamás magánarchívuma

– Szoktál készülni a fotózás előtt? Például arra, hogy kiket érdemes figyelni egy csapatban?

– Persze, sok készülődéssel jár, nekem könnyebb, mert rengeteg sportot nézek a tévében. A készülődés különben úgy történik, hogy megnézem, kik a fontosabb játékosok, kik szoktak gólokat rúgni, dobni stb., hogyan fejezik ki az örömüket, mert van, aki visszafogja magát, más sportoló látványosan örvend a sikernek, és ezeket tudni kell.

– És a motorsportban?

– Ott nem olyan látványos az öröm. A legérdekesebb technika a motorfotózásban a panning. Vagyis a motorbicikli tisztán, élesen látszik, ám a háttér teljesen el van mosódva. Ez az egyik kedvenc technikám, használom fociban is, nem csak a motorsportban.

– Legutóbb azzal hívtad fel a sajtó figyelmét magadra, hogy egyik fényképed elismerésben részesült. Hova válogatták be a fotót?

– Két héttel ezelőtt jelent meg az AIPS (a Nemzetközi Sportújságírók Szövetsége – szerk. megj.) hosszú listája a sport action kategóriában, ahol 150 fotó közé választották be az én fényképemet is. 136 országból 2065 fotós küldte be a munkáját.

A CFR kapitánya, Camora szelídíti meg a labdát
Fotó: Horváth Tamás magánarchívuma

– Mit ábrázol a fénykép?

– Egy gólörömöt a kolozsvári CFR egyik meccsén. A FCSB elleni rangadón az első gólt a hazai csapat rúgta. A kép rendkívül dinamikus, amelyen Mogoș a főszereplő, bár nem ő rúgta a gólt. Viszont ismertem a szokását, hogy amikor gólt rúg a vasutascsapat, és a játékosok összegyűlnek, ő hátulról rájuk szökik. Ezért épp időben kaptam el ezt a pillanatot. Két éve fényképezek a CFR-nél, ezért volt időm megismerni a játékosokat és a szokásaikat.

– Ezek szerint figyelted a közönséget is?

– Igen. És szerencsém is volt, mert épp odaszaladtak a játékosok a szurkolók elé. Így könnyebb volt „elkapni” őket is a képbe.

– Arra is készülsz, hogy hol tömörülnek a játékosok vagy azok a sportolók, akiket szeretnél majd fotózni?

– Természetesen. Kolozsváron a CFR-meccseken megvan a saját helyem, ahonnan fényképezni szoktam. Ezt tudják a játékosok is, többnyire oda jönnek „örvendeni”. Külföldön is általában ugyanazokat a pozíciókat keresem, de ha azok foglaltak, akkor alkalmazkodni kell, mert a jó munkát bárhonnan el kell tudni végezni.

Munka közben
Fotó: Horváth Tamás magánarchívuma

– Rendkívül fiatal vagy, hogyan szoktad megkapni az akkreditációt?

– Eddig egyszer történt meg, hogy nem kaptam akkreditációt. Olaszországban, ott ugyanis létezik egy törvény, amely szerint 18 éves kornál fiatalabb személynek nem adnak lehetőséget a fotózásra. Külföldre különben közjegyző előtti felhatalmazással mehettem eddig, mint kiskorú. Most viszont már nincs probléma, mert betöltöttem a 18-at. Amúgy tagja vagyok az AIPS szervezetnek és a Román Sportújságíró Szövetségnek is. Általában a saját weboldalam nevében kérem az akkreditációt, de megemlítem a Getty Images nevét is, amely az én honlapomon keresztül jut hozzá a képekhez. Körülbelül két éve készült el az oldal, karbantartásával egy cég foglalkozik, de a honlapra én töltöm fel a tartalmakat.

– Mit kellene tartalmaznia egy jó sportfotónak?

– A sportfotó nem csak abból áll, hogy a játékos szalad a labdával, vagy a motorbiciklis száguld a motorbiciklivel. Számít az is, hogy mit mutat az arca, hogy legyen érzelem a fényképen. A jó sportfotónak egy történetet kell elmondania – engem erre tanítottak.

Nem elég elkapni azt a pillanatot, amikor a játékos mozog a labdával. Kell keresni valami különlegeset.

Számára a legérdekesebb technika a motorfotózásban a panning
Fotó: Horváth Tamás magánarchívuma

– Azt mondtad, tanítottak. Ez azt jelenti, jártál továbbképzőre?

– Részt vettem egy kurzuson, bár ott nem volt szó sportfotózásról. Viszont megismertem egy jó sportfotóst, aki megtanította azokat a kis titkokat, amelyek szükségesek a jó minőségű képek készítéséhez.

– Fényképezel-e sporton kívül mást?

– Szoktam portrézni, mert ha egy sportklubnál dolgozol, folyamatosan kell fényképezni például az új játékosokat, amikor aláírják a szerződést a csapattal, máskor bemutatják az új mezeket, stb. Természetet is szoktam fotózni, például amikor Nagyszebenben a hard enduro versenyen vettem részt, és vártam a motorosokat. Unatkoztam, ezért fényképeztem a természetet is.

– Ha már Szeben került szóba, a város nemzetközi fotószalonjának különdíját is elnyerted. Mikor, milyen fényképpel?

– Ez 2023-ban történt, egy olyan fényképemet díjazták, amelyet az első meccseimen készítettem valamikor 2022 nyarán. A CFR-nek egy Rapid elleni mérkőzésén készült a fotó, és a fellegvári alakulat hátvédjét, Camorát ábrázolja labdával a levegőben. A kép olyan, mintha azon a játékos karatézna, nem is focizna.

– Összejöveteleken is fényképezel?

– Nem szoktam eseményeket vállalni, mert ha egyet elvállalok, akkor szerintem el kell vállalnom a másodikat is, a többi felkérést is. Azt pedig nem tudom megígérni soha, hogy eljutok-e egy bizonyos eseményre, mert nem ismerem előre a programomat. Nem szeretnék felvállalni olyan munkát, amelyet nem tudok elvégezni.

Az AC Milan amerikai sztárjáról, Christian Pulisicről készült fotója
Fotó: Horváth Tamás magánarchívuma

– De a családodban, gondolom, meg szoktak azért néha kérni alkalmi fotózásra...

– Persze, többször hallom: gyere, készíts egy képet! Én gyorsan megteszem, amire kérnek, de nem húzom az időt, mert nem szeretem azokat a típusú képeket, hogy „gyere, álljunk be, csinálj egy képet!”

– Volt-e már kiállításod, vagy tervezed-e a későbbiekben?

– A kolozsvári magyar főkonzulátus kiállítótermében volt néhány évvel ezelőtt egy kiállításom kizárólag sportfotókkal. Ám ha esély kínálkozik, szeretnék egy nagyobb tárlatot is, ahol azok a portréim is szerepelnek majd, amelyeket az évek során készítettem.

– A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium 12.-es diákja vagy, idén érettségizel. Minek készülsz?

– Nyilván sportfotós szeretnék lenni. Ehhez szeretném elvégezni a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem fotóművészeti szakát. Azt követően szeretnék mesterizni is, azt viszont nem Kolozsváron képzeltem el, hanem Svájcban a sportmenedzsment szakon.

– Ezek szerint a hobbid egyúttal majd a szakmád is lesz.

– Igen, természetesen. Ámbár már most is nevezhetem szakmának, mert a tanulás mellett sokat dolgozom, és szabadidőm igencsak kevés van.