HIRDETÉS

Újonc is van, két csoportban a mezőny az Udvarhely körzeti focibajnokság új idényében

Lezárult a benevezési időszak, pár hét, kezdődik az új idény az Udvarhely körzetiben
Fotó: László Ildikó

2024. augusztus 08., 17:45

Lesz 5. és 6. Liga, a megyeiből egy klub lennebb jött, egy új csapat kérte felvételét az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság soron következő évadára.

2024. augusztus 08., 17:45

A szervező, a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnél (HMLE) augusztus 6-án, kedden zárta le a benevezést a különböző bajnokságokba. Azt már előzően tudni lehetett, hogy a 2024–2025-ös idénytől az eredményeket figyelembe véve két értékcsoportra osszák az Udvarhely körzetit. A tavalyi szezon két csoportjának első hat-hat helyezettje az 5., a többiek a 6. Ligát alkotják.

HIRDETÉS

A HMLE szerdai ülése pár újdonságot hozott: a Homoródalmás együttese jelezte, nem a 4. Ligába nevez be, de nem a legalsó szinten, azaz a 6., hanem az 5. Ligába folytatnák. Miután a Homoródszentpál kérvényezte, hogy a hatodikban induljon – az ötödik helyett –, így mindkét gárda óhaját elfogadta az egyesület.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Egy újonc indulása biztos, a Csekefalva indulásához szükséges iratcsomót rendben találták, így bevették a mezőnybe. Egy másik új együttes dokumentációja nem teljes, ezt amennyiben a napokban kiegészíti, akkor ott lehet a rajtnál.

Összegzésképp: az Udvarhely körzeti focibajnokság új idényében az 5. Ligában 12, a 6. Ligában pedig 15, vagy 16 klub verseng a pontokért.

A versenykiírás alapján oda-visszavágókat rendeznek, a legvégén az ötödik osztályból az utolsó kettő kiesik, a hatodikból az első kettő pedig szintet lép.

A szezon augusztus 25-én a Román Kupa első körével indul (ennek sorsolását augusztus 12-én, hétfőn 17 órától tartják). Egy hétre rá kezdődik a bajnokság, melynek meccsnapjai szombaton és vasárnap lesznek.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, 2024–2025-ös idénye

5. Liga: Betfalva, Oklánd, Szentábrahám, Farcád, Nagygalambfalva, Lövéte, Varság, Malomfalva, Farkaslaka, Parajd, Máréfalva, Homoródalmás.

6. Liga: Felsőboldogfalva, Kobátfalva, Etéd, Bögöz, Gagy, Siménfalva, Homoródszentpéter, Korond, Kápolnás, Alsósófalva, Zetelaka II., Szentlélek, Bogárfalva, Homoródszentpál, Csekefalva.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Reflektorfényben a székelyföldi foci – itt a Helyzetbe hozunk! második része

Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.

Edzőtábor után, Szuperliga előtt: így áll az FK Csíkszereda

Lezárult az FK Csíkszereda ausztriai edzőtábora, a csapat vezetőedzője szerint hasznos felkészülési időszakon van túl az újonc szuperligás együttes. Ilyés Róbert bizakodó a Dinamo elleni történelmi szezonnyitó előtt.

Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

`
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Termelték a találatokat – a Hargita megyei focibajnokságok gólgyárosai

Húsz találat fölötti termés, sőt, egyesek 30, illetve 40 gól is jutottak: a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságok legjobb góllövői ismét bizonyították, hogy az alsóbb ligákban is születnek figyelemre méltó teljesítmények.

Jót tett az értékcsoportra való felosztás az Udvarhely körzetinek

Bő egy hete zárult az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 2024–2025-ös idénye. Milyen évadon vannak túl, mi volt benne jó, miben kell fejlődni – ezekről érdeklődtünk a szervezőnél.

A focinak valódi közösségformáló ereje van Csíkszentmártonban

A labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában bajnok Csíkszentmártoni SE elnökével, Keresztes Szabolccsal és edzőjével, Tamás Attilával beszélgettünk a bajnoki cím hátteréről, a következő lépcsőfokokról és a csapat hosszú távú terveiről.

Legyőzte a Magyar Kupa címvédőjét az FK Csíkszereda

Az FK Csíkszereda labdarúgó együttese Szombathelyen 2–0-ra nyert a magyar kupagyőztes Paksi FC elleni felkészülési mérkőzésen. A székelyföldiek Babati Benjámin két góljával arattak értékes sikert a nemzetközi porondra készülő rivális ellen.

Tizenegyespárbajban dőlt el a körzetis bajnokcsapatok Szuperkupája

Tizenegyespárbaj döntött Hargita megyében a Csík és Udvarhely körzeti bajnokságot megnyert csapatok Szuperkupa-mérkőzésén. Csíkszentmárton hazai közönség előtt győzte le Lövétét, így a bajnoki cím után újabb trófeát hódított el.

Könnyebb volt megvédenie, mint megnyernie a Lövétei Egyesülésnek az Udvarhely körzeti bajnoki címet

Az elmúlt hétvégén zárult az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság idei szezonja. Az 5. Ligát a Lövétei Egyesülés nyerte, magabiztosan végzett az első helyen, már három fordulóval a vége előtt ünnepelhettek. Mi a sikerük titka, ennek jártunk utána.

Összecsap egymással a Csík és az Udvarhely körzeti bajnoka a Szuperkupáért

Hargita megye két 5. ligás bajnoka, Csíkszentmárton és Lövéte, vasárnap délben a Hargita Megyei Szuperkupáért csap össze egy nem hivatalos, de annál rangosabb futballünnepen a Szentmárton Napok keretében.

Példát mutatott a gyimesközéploki focicsapat

Fair Play-díjjal ismerték el Balla Lászlót, a Gyimesközéploki Loki vezetőjét. A sportszerű hozzáállás mögött építkező közösség, példamutató klubvezetés és egy összekovácsolódott csapat története rajzolódik ki.

Az egymás elleni mérkőzések döntötték el a dobogósokat az Udvarhely körzetiben

Zárult az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság idei kiírása, az elmúlt hétvégén az utolsó forduló mérkőzéseit játszották. Mindkét csoportban a második és a harmadik helyezett azonos pontszámmal végzett a rangsorban.

Látványos, gólzáporos meccsekkel zárult a Csík körzeti bajnokság

A labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában befejeződött a rájátszás: a felsőházban a Fiság utolérte a Csíkszentmártont, de nem tudta megelőzni, az alsóházat pedig Csíkszentdomokos nyerte. A zárófordulóban meccsenként közel hatos gólátlag született.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!