Hirdetés

Új korszak kezdődik a marosvásárhelyi labdarúgás életében

Az ASA projektje keretében újra fellendülhet a labdarúgás Marosvásárhelyen
Fotó: Facebook/FC ASA Târgu Mureș

Nyolc év után újra lesz képviselője Marosvásárhelynek a másodosztályú bajnokságban, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) jogi osztálya jóváhagyta a Nyárádtői Unirea és a Marosvásárhelyi ASA közötti együttműködést.

Mindenkit váratlanul ért a május végén megjelent információ, miszerint a 2. Ligában bennmaradó helyen végzett Nyárádtői Unirea átadja a helyét és a teljes sporttevékenységét a Maros megyei negyedosztályban szereplő Marosvásárhelyi ASA-nak.

Kapcsolódó

Hirdetés

A nyárádtői klub anyagi megfontolásból hozta meg ezt a döntést, szinte kizárólag a városi költségvetésből gazdálkodva már nem vállalta azt, hogy fenntartsa a csapatot ezen a szinten. Ezért olyan együttműködésre volt szükség, amely keretében más anyagi forrásokra számíthatnak, valamint az is lényeges szempont volt, hogy egy magánklubbal sikerüljön megállapodni.

Ez utóbbi azért is kiemelten fontos, mivel amennyiben a jövőben az ASA feljutó helyen végez a 2. Ligában, indulhat az élvonalban.

A Nyárádtői Unirea ugyanis egy közjogi klub, amelynek az érvényben lévő szabályzat szerint nincs lehetősége feljutni a Szuperligába.

Kapcsolódó

A két klub közötti megegyezés következő lépése az volt, hogy június 1. és 30. között időben benyújtották a szükséges dokumentációt a Román Labdarúgó-szövetséghez (FRF).

Ennek jogi osztálya megállapította, hogy az együttműködés megfelel az előírásoknak, a sporttörvénynek és az FRF szabályainak, így hétvégén zöld utat adott a projektnek.

A szövetség jogászai döntésüket arra alapozták, hogy a Nyárátői Unirea rendezte tartozásait azon alkalmazottak, játékosok és edzők felé, akik átkerülnek az ASA-hoz, valamint a két együttes vezetői közös felelősségvállalási nyilatkozatot írtak alá, amely szerint minden jövőbeni tartozást az átvevő klub köteles rendezni.

Kapcsolódó

Az FRF által közzétett dokumentumból kiderül, hogy az ASA a 2. Ligában saját szervezeti formájában, vagyis magánjogi sportegyesületként szerepel.

Valójában ez volt a fő érv, amellyel a szövetség indokolta a döntését az átadás jóváhagyásához: a következő másodosztályú idényben így eggyel több olyan együttes lesz, amely jogosult feljutni a Szuperligába.

Kapcsolódó

Amennyiben az öt napos fellebbezési határidőben nem érkeznek óvások, vagy ezek nem járnak sikerrel, a végrehajtó bizottság következő ülésén fogják véglegesíteni az együttműködést. Ez várhatóan már csak formalitás lesz, így a nyárádtői klub a 2025–2026-os idényt már Marosvásárhelyi ASA néven kezdi meg a másodosztályban.

A döntés következében Marosvásárhelynek nyolc év után lesz újra csapata a 2. Ligában.

Legutóbb még a 2017–2018-as idényben szerepelt szintén ASA nevű klub a másodosztályban, amely 2015-ben ezüstérmet szerzett az 1. Ligában és ugyanabban az évben elhódította a Szuperkupát, majd csődbe ment és utólag 2018-ban megszűnt. A 2021-ben megalapított Marosvásárhelyi ASA-nak csak a neve egyezik meg, de semmi köze nincs az említett korábbi alakulathoz.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Kirúgták a Sepsi OSK korábbi edzőjét a harmadosztályú klubtól

Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.

Megnyerte az alapszakaszt a Csíkszentsimon, kiharcolta a felsőházat a Szentegyháza

A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.

Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

`
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Krónika

„Nem lehet, hogy ne történjen semmi”: egy város hiányérzetéből születik meg Nagykároly új fesztiválja

Van egy pont, amikor egy város életében a hiány már nemcsak észrevehető, hanem egyre inkább zavaróvá válik.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Megvédte edzőjét a Bihar FC a Sepsi OSK-val szembeni kirohanásáért

Nagy port kavart a Bihar FC vezetőedzőjének sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozata a Sepsi OSK elleni mérkőzés után. A nagyváradi klub megvédte Erik Lincart, meglátásuk szerint a kijelentései nem voltak soviniszta vagy diszkriminatív jellegűek.

Szorul a hurok: a riválisok könyörtelenül megbüntették a Sepsi OSK botlását (videóval)

Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.

Döntetlen idegenben, lépéshátrányba került a Marosvásárhelyi ASA az éllovassal szemben

Nem tudta bevenni a CSM Slatina kapuját, így egy ponttal távozott idegenből a Marosvásárhelyi ASA. A Metalul Buzău kihasználta a botlást, és kétpontos előnyre tett szert az élen a labdarúgó 2. Liga play-outjában.

Spekulatív hangnem az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK kapcsán

Nehéz időszakon van túl az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK – legalábbis, ha a román sportmédiában megjelent cikkeket nézzük. Több portál is foglalkozott a magyarországi választások rájuk vonatkozó következményeivel. Mi tisztáztunk sok kérdést.

Burcă kíméletlenül kiosztotta csapatát, a nagyváradiak a játékvezetőt kritizálták

Megszakadt a Sepsi OSK hosszú veretlenségi sorozata a labdarúgó 2. Ligában, de nemcsak az eredmény kavart hullámokat: a lefújás után kemény szavak hangzottak el mindkét oldalon, az edzők nem fogták vissza magukat.

Kegyelemdöfés a hosszabbításban, véget ért a Sepsi OSK veretlensége

Pocsék első félidőt követően kétgólos hátrányba került a Sepsi OSK a Nagyváradi Bihar FC otthonában. A szünet után összekapta magát a háromszéki csapat, de a ráadásban jött a hidegzuhany a labdarúgó 2. Liga rájátszásának összecsapásán.

Az alapszakaszban pontokat hullajtott Nagyváradon, ezúttal nem fér bele a botlás a Sepsi OSK-nak

Idegenbeli mérkőzés vár a Sepsi OSK-ra: a háromszéki együttes a Bihar FC otthonában folytatja a 2. Liga felsőházi rájátszását, ahol az alapszakaszban két értékes pontot bukott el.

Újjáépítés felsőfokon: a Sepsi OSK modellje eddig tökéletesen működik

Féltávnál a labdarúgó 2. Liga rájátszásában, de már most kirajzolódik: a Sepsi OSK tudatosan és hatékonyan építkezett a nyáron. Az igazolások beváltak, a keret stabil, az eredmények pedig a visszajutást vetítik előre. De mi a helyzet a többi csapattal?

A saját kezében a sorsa: mikor biztosíthatja be visszajutását a Sepsi OSK?

Féltávhoz érkezett a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszása, a harc pedig továbbra is nagyon kiélezett. Mutatjuk, mikor biztosíthatják be matematikailag a feljutást és az osztályozós helyeket az élcsapatok, köztük a Sepsi OSK-val.

Betalált, öngólt szerzett, majd kiállították – nem hibáztak a Sepsi OSK vetélytársai (videóval)

Továbbra is szoros a küzdelem a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában: a Sepsi OSK győzelme után az éllovas Corvinul és az FC Voluntari is hozta a kötelezőt, így nem változtak az erőviszonyok az élmezőnyben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!