Bő egy hónappal ezelőtt derült ki, hogy az előző szezonban a 2. Ligában szerepelt Nyárádtői Unirea átadja a helyét, beleértve a játékoskeretet és a szakmai stábot is a Maros megyei 4. ligás bajnokságban érdekelt Marosvásárhelyi FC ASA-nak, amely a 2025–2026-os idényben ezen a néven indulhat a másodosztályban – az erről szóló határozattervezetet akkor elfogadták a nyárádtői városi tanácsülésen.
Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a 2021-ben megalapított Marosvásárhelyi FC ASA-nak csak a neve egyezik meg, de semmi köze nincs a Bölöni Lászlóval fémjelzett, 1975-ben bajnoki ezüstérmes régi ASA-hoz, vagy ahhoz, amely 2015-ben szintén a második helyen végzett az 1. Ligában, és ugyanabban az évben elhódította a Szuperkupát, majd csődbe ment és utólag 2018-ban megszűnt.
A nyárádtői klub anyagi megfontolásból hozta meg ezt a döntést, szinte kizárólag a városi költségvetésből gazdálkodva már nem vállalták azt, hogy fenntartsák a csapatot ezen a szinten. Ezért olyan együttműködésre volt szükség, amely keretében más anyagi forrásokra számíthatnak, valamint az is fontos szempont volt, hogy egy magánklubbal sikerüljön megállapodni, amelynek van feljutási joga az élvonalba.
A két klub közötti megegyezés következő lépése az volt, hogy június 1. és 30. között időben benyújtották a szükséges dokumentációt a Román Labdarúgó-szövetséghez (FRF).
Ahhoz, hogy a projekt működőképes legyen zöld utat kell kapjon a szövetség jogi osztályától, mielőtt ezt jóváhagynák a végrehajtó bizottság ülésén.
Az idő eléggé szűkös, figyelembe véve, hogy alig egy hónap múlva kezdetét veszi a 2. Liga 2025–2026-os idénye, így vélhetően július közepén eldől, hogy mi lesz a két együttes sorsa.
Egyébként, a döntéstől függetlenül a nyárádtői csapat a múlt héten elkezdte a felkészülést az új szezonra. A Maros megyeieket továbbra is Eusebiu Tudor vezetőedző irányítja, a játékoskeretben viszont sok változás történt.
Több alapember távozott, és közel egy csapatra való, kilenc új labdarúgó érkezett, köztük a nagy tapasztalattal rendelkező kapus, Florin Iacob érkezett, aki legutóbb a 3. Ligában a Brassói SR Municipal futballistája volt, azelőtt viszont az élvonalban az Aradi UTA színeiben védett, valamint a marosvásárhelyi középpályás Kovács Lóránt, ő az elmúlt években a másodosztályban vitézkedő, idén feljutott FK Csíkszeredát erősítette.
Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!