Szűkös győzelmet könyvelt el hétfő kora délután a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely hazai pályán 1–0-ra múlta felül a Jászvásári Poli együttesét. A háromszéki gárda ezzel már nyolc tétmeccs óta veretlen, és a 2. Ligában fellépett a negyedik helyre, azonos pontszámmal a második Marosvásárhelyi ASA-val és a harmadik Bukaresti Steauával.
Ovidiu Burcă együttese nagyszerűen kezdett, az első félidőben kontrollálta a játékot és meg is szerezte a vezetést, ám a fordulás után ismét visszaesett a tempó, és egyre nagyobb teret engedett ellenfelének. A moldvai csapat több ígéretes helyzetet is kialakított, és közel járt az egyenlítéshez.
– értékelt a mérkőzés után Batzula Hunor a Székely Sportnak.
A fiatal szélső kiemelte, hogy a klub számára különösen fontos volt ez a siker. „Tudtuk, hogy egy nagyon nehéz ellenfél érkezik hozzánk, de alaposan felkészültünk. Nagyszerű a hangulat az öltözőben, különösen most, hogy egyre feljebb jövünk a tabellán. Ezt a mentalitást szeretnénk folytatni, hétről hétre keményen dolgozunk a még jobb eredményekért” – tette hozzá.
Batzula egyre inkább élvezi a vezetőedző bizalmát, ez volt a második alkalom, hogy már a kezdő sípszótól egészen a végéig a pályán volt.
„Úgy érzem, a mester megbízik bennem. A célom, hogy minél jobb játékkal háláljam meg, és hosszú távon stabil embere legyek a kezdőcsapatnak. Tudom, hogy sok munka vár még rám, de mindent megteszek ennek érdekében” – fogalmazott.
Az első bajnoki gólja viszont továbbra is várat magára, pedig ezúttal is volt rá lehetősége.
„Valahogy nem akar összejönni – mondta mosolyogva –, de ez nem helyez rám nyomást. A legfontosabb, hogy a csapat győzzön. Nagy öröm lett volna itthon megszerezni az első gólomat, de előbb-utóbb be fogom lőni. A sok munka meghozza a gyümölcsét” – zárta bizakodva összegzőjét.
A Sepsi OSK kiváló formában menetel tovább, csütörtökön azonban jóval komolyabb kihívás vár a csapatra: a Román Kupa csoportkörének 2. fordulójában a Szuperligában vitézkedő Kolozsvári U látogat a Sepsi Duna Arénába. A találkozót 16.15 órától rendezik.
Újabb fordulóponthoz érkezett Juan Bauza pályafutása. Az FK Csíkszereda volt játékosa Kolumbiából újból a román labdarúgó élvonalba igazolhat.
Három mérkőzésre eltiltotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi bizottsága a Csíkszeredai Sportklub játékosát, Nicholas Ritchie-t, aki a DVTK elleni mérkőzésen sípszó után fejre irányuló ütést mért ellenfelére. A klubra 800 eurós pénzbüntetést is kiszabtak.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!