A román labdarúgó Szuperliga 13. helyezettje és a másodosztályban hatodik székelyföldi csapat közötti összecsapás visszavágóján a házigazda FK Csíkszereda uralta a játékot, a számos helyzet ellenére azonban a szabályos gól nem jött össze. Szufián Dzsebari szerzett ugyan az első félidőben egy szépségdíjas találatot, azonban azt a videóbíró (VAR) érvénytelenítette.
Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője elmondta, ha olyan szurkolótáboruk lett volna Bukarestben is, mint hétfőn este Csíkszeredában, akkor nem szenvedtek volna idegenben vereséget a párharc első meccsén. „Elmondhatom azt, hogy a bukaresti 2–0-s győzelmét 90 százalékban a szurkolóinak köszönheti a Dinamo. Az a véleményem, hogy megérdemeltük volna, hogy feljussunk.
– fogalmazott Ilyés.
Az FK vezetőedzője nem értette, hogy miért kellett már a mérkőzés első perceiben, a pálya közepén történt szabálytalanságnál sárga lapot felmutatni. „Erre a cserepadnak volt egy reakciója, és Vellai Áron, az erőnléti edzőnk piros lapot kapott, de mindenkinek az volt a véleménye, hogy azért a faultért nem kellett volna sárgát adni.
– hangsúlyozta Ilyés, aki az első félidőben történt két kényszercseréről is beszélt.
„Két kulcsfontosságú játékost veszítettünk el az első félidőben. Egész héten gyakorolt taktikánkat egy fél óra elteltével fel kellett adni, mást kellett alkalmazni. Nem mondom azt, hogy rosszul jöttek be a cserék, szó sincs róla, de azért egész héten gyakoroltunk egy taktikát, és azt nem tudtuk kivitelezni, ez hátrány volt számunkra.
– nyilatkozta Ilyés, akitől megtudtuk, hogy a két sérült csíki játékos közül Veres Szilárdot a mentő a kórházba vitte, mert óriási daganat van a lábán, nem tudott lábra állni. Remélik, hogy nincs törés. Dzsebari pedig úgy tűnik izomszakadást szenvedett.
Makrai Gábor azt mondta a mérkőzés végén, hogy borzasztóan csalódottak. „Nem értük el a fő célunkat. Hiába dolgoztunk egész évben ezért.
Nagyszerű volt, jó volt játszani. Nagyon sajnáljuk, hogy nem sikerült feljutnunk az első ligába. Köszönjük a szurkolóknak, tényleg egy igazi futballhangulatot teremtettek itt Csíkszeredában. Reméljük jövőre sikerülni fog a feljutás is” – mondta el Makrai.
Babati Benjámin úgy érezte, hogy eltüntették az osztálykülönbséget: „Ez egy ilyen nap volt, sajnos. Húzták ellenünk az időt. Ezen a mérkőzésen nekünk állt a zászló végig, mert nem emlékszem olyan szituációra, hogy a Szilinek (Gyenge Szilárd kapus – szerk. meg.) olyan nagyon nagyot kellett volna menteni. Azt sem tudták, hogy milyen színűben véd Szili. Kis klasszikus, de tényleg most ez egy ilyen nap volt, sajnos nem ment be semmi” – nyilatkozta Babati.
Csűrös Attila, az FK csapatkapitánya szerint a játékukból csak a gól hiányzott. „Nagyon szomorú vagyok. Úgy gondolom, hogy mi voltunk a pályán a jobb csapat.
– tette hozzá Csürös.
Ahmed Bani, a Dinamo saját nevelésű játékosa szerint ezen a mérkőzésen is szenvedtek, ahogy egész szezonban. „Nem volt kellemes végig védekezni, de fontos, hogy nem kaptunk gólt” – mondta Bani.
Dennis Politic, a Dinamo brassói születésű csatára szerezte a bukarestiek mindkét gólját az első mérkőzésen. „Elértük a célunkat, azt, amiért ide jöttünk Az élvonalban maradtunk.
Nem volt egy szép mérkőzés sem számunkra, sem szurkolóinknak, akik elkísértek minket, és akiknek ezúton is köszönjük” – nyilatkozta Politic.
Željko Kopić, a Dinamo horvát nemzetiségű vezetőedzője elégedett azzal, hogy az élvonalban maradt csapata.
Ez nem az a pillanat, amikor az én jövőmről kellene beszélni. A Dinamónak egymást követően a negyedik esztendeje, amikor gondjai vannak, és azon kellene gondolkozni, hogy ne jusson újra ide, mert ez a klub nem érdemli meg, hogy hasonló helyzetbe kerüljön” – hangsúlyozta a Dinamo vezetőedzője.
Teljesen más arcát mutatta a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 25. játéknapján, csütörtökön kora este pörgős meccsen legyőzte a Konstancai Farult és tartja a lépést a felsőházért folytatott küzdelemben.
A Junior Hockey Team Csíkszereda (JHTC) U13-as korosztályú jégkorongcsapata a tengerentúlra készül, Kanadába utazik, ahol február 13. és 24. között részt vesz a quebeci 48. Pee-Wee BSR nemzetközi tornán.
Kiesett a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola bentlakásának folyosóablakán egy diáklány, akit a reggeli órákban az iskola vezetősége fegyelmi vétség miatt hallgatott ki. Súlyosan megsérült, ezért Sepsiszentgyörgyre, majd Bukarestbe szállították.
Keményen nekiment az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescunak Alexandru Chipciu, a Kolozsvári U labdarúgócsapatának játékosa.
Immár mind a négy „óriásvakond” a hegy mélyében vájja az alagutat a Brassó megyei Alsórákos térségében az egyik legnagyobb erdélyi közlekedési beruházás, a Brassó–Segesvár vasútszakasz felújítása-megépítése során.
A diákok riasztóan nagy része funkcionális analfabéta, sokan mégis azon hőbörögnek, hogy miért akar változtatni az oktatásügyi miniszter a rendszeren.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!