HIRDETÉS

Talpra állt Moldvában a Sepsi OSK

Kiegyenlített csatában szerezték meg a pontokat. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

A sérülések és eltiltások miatt megtizedelt Sepsi OSK szombaton délután a Jászvásári Poli otthonába látogatott a labdarúgó Szuperliga visszavágóinak kezdetén, a háromszékiek hátrányból felállva arattak fontos győzelmet.

Hullámzó teljesítményt mutatott mindkét gárda eddig a szezonban, a vendégek dolgát még az is nagyban megnehezítette, hogy több alapembert is nélkülözniük kellett: Păun, Matei és Debeljuh sérülés, Coman, Kallaku és Mino eltiltás miatt nem játszhatott Jászvásáron. Így mindössze csak tizenhat mezőnyjátékost tudott nevezni a Sepsi a meccsre, a kispadra pedig visszakerült Niczuly Roland.

A mérkőzés sem indult jól a Sepsinek, hiszen korán, már a 12. percben hátrányba került, amikor Kamberi lövését követően a labda Ninajon irányt változtatva a hálóban kötött ki.

Hamar válaszolt a háromszéki gárda,

a 21. percben Neskovics szögletére tökéletesen érkezett középen Alimi és előrevetődve a kapuba fejelt.

Az egyenlítést követően csak Sepsi-lehetőségeket lehetett feljegyezni, az elsőnél El Sawy maradt egyedül a kapussal szemben, a labda Oberlin elé került, aki kissé kisodródva nem tudta eltalálni az üresen maradt kaput, majd a vendégek egyiptomi származású középpályása fejelt, ám egyenesen a háromszéki csapat korábbi kapusának, Jesus Fernandez ölébe.

A második félidőben is kiegyenlített volt a játék, a hazaiak többet támadtak, de Gyenge Szilárd kapuja előtt elfogyott a tudományuk, csak pontatlan vagy blokkolt lövésig jutottak.

Nem úgy a Sepsi, a 66. percben átvette a vezetést a piros mezes együttes:

Oberlin ugratta ki nagyszerű passzal El Sawyt, akinek szerencséje is volt, hiszen mellette elesett az egyik hazai védő, az alapvonalról beadott labdája pedig jó volt Neskovicsnak, akinek még arra is volt ideje, hogy maga elé tegye a játékszert és a hálóba bombázzon.

A házigazda edzője, Emil Săndoi kettős cserével próbált átütő erőt vinni csapata támadójátékába, ám mindhiába, El Sawy pedig nagyon közel volt a meccs eldöntéséhez, de távoli lövését követően a labda a keresztlécet érintve hagyta el a játékteret. A hajrában azért komoly nyomás nehezedett a Sepsi védelmére, az utolsó percekben több szögletet is elvégezhettek a hazaiak, de nem forgott veszélyben Gyenge kapuja.

Fontos győzelmet aratott a Sepsi, amely a szerzett három ponttal feljött a hatodik, felsőházi rájátszást érő helyre.

A sikert kissé beárnyékolhatja El Sawy sérülése, remélhetőleg csak elővigyázatosságból cserélték le a hosszabbításban.

A válogatottak Nemzetek Ligája meccsei miatt kéthetes szünet következik a bajnokságban, a Sepsi november 23-án hazai pályán folytatja, a Gloria Buzău látogat majd Sepsiszentgyörgyre.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 16. forduló
Jászvásári Poli–Sepsi OSK 1–2 (1–1),
gólszerzők Kamberi (12.), illetve Alimi (20.), Neskovics (66.)
Jászvásári Poli: J. Fernandez – Todoroski (Itu, 31.), Guilherme, Samayoa, R. Ispas – Gheorghiţă, Bordeianu, Gouet (V. Gheorghe, 67.), Kamberi – Al. Roman – Harrison (Tailson, 67.). Vezetőedző: Emil Săndoi.
Sepsi OSK: Gyenge - Haruţ, Ninaj, Ciobotariu - El Sawy (Oteliță, 90+1.), Alimi, Sigér, Fl. Ştefan - Neskovic, Hajdin, Oberlin. Vezetőedző: Valentin Suciu.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 16. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári U Kolozsvári U
16
8
6
2
24-12
30
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
16
7
6
3
27-19
27
3
Petrolul Ploiești Petrolul
16
6
8
2
18-13
26
4
Universitatea Craiova U Craiova
16
6
7
3
26-16
25
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
16
6
7
3
25-18
25
6
FCSB FCSB
16
6
6
4
20-18
24
7
Bukaresti Rapid Rapid
16
5
8
3
20-15
23
8
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
16
6
4
6
22-20
22
9
Galaci Oțelul Oțelul
16
4
8
4
12-12
20
10
Konstancai Farul Farul
16
5
5
6
17-23
20
11
Jászvásári Poli Jászvásár
16
6
2
8
17-23
20
12
Aradi UTA UTA
16
4
6
6
14-17
18
13
Unirea Slobozia Slobozia
16
5
3
8
14-20
18
14
FC Botoșani Botoșani
16
4
4
8
14-22
16
15
Gloria Buzău Gloria
16
3
4
9
16-26
13
16
FC Hermannstadt Hermannstadt
16
3
4
9
17-29
13
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Botrányt kiált a Dinamo, az FK elnöke provokációt emleget

Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.

Vadássza az új csatárt a Sepsi OSK, vele teljes lehet a keret

Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.

Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

`
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Ez is érdekelheti

Két büntetőből sem tudott betalálni a Paks, simán továbbjutott a CFR

Nem tudott élni a lehetőségeivel a Magyar Kupa-címvédő Paksi FC, így sima vereséget szenvedett a Kolozsvári CFR otthonában, és búcsúzott az Európa-liga selejtezőjétől. A kincses városiak 3–0-ra nyertek, és készülhetnek a svájci Lugano elleni párharcra.

Szurkolói buszt indít az FK Csíkszereda Clinceni-be

Szervezetten buzdíthatják kedvenceiket a Szuperliga második fordulójában az FK Csíkszereda szurkolói: busz indul július 21-én Clinceni-be az Unirea Slobozia elleni idegenbeli találkozóra.

Kutyából nem lesz szalonna: korábban Háromszéken is kimutatták foguk fehérjét a dinamósok

Sepsiszentgyörgyön már rég megszokták, amit Csíkszereda még csak most kezd megtapasztalni: az élvonalban sokak szemét szúrja egy magyar csapat jelenléte. Háromszéken azt is nagyon jól tudják: ha az FC Dinamo játszik, a szurkolói rendbontás sem hiányozhat.

Botrányt kiált a Dinamo, az FK elnöke provokációt emleget

Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.

Folytatják a bérletárusítást az FK Csíkszeredánál

Közel 800 bérlet már elkelt az FK Csíkszereda első élvonalbeli idényére. A klub továbbra is számít a piros-fekete közösségre – a szezonbérlet nemcsak kedvező, hanem közösségi befektetés is.

A Sepsi OSK ex-légiósai közül csak egy maradt a román élvonalban

A Sepsi OSK-tól távozott Mino Sota aláírt új csapatával, a 80 éve alapított Aradi UTÁ-val, ezzel ő az egyedüli a háromszékieknek búcsút intő idegenlégiósok közül, aki marad a Szuperligában.

Az új idény első tesztje: két klub máris bukott az 5+6-os rendszerben

A 2025–2026-os idényre életbe lépett a Román Labdarúgó-szövetség szabályozása, amely az 5+6-os elv betartását írja elő a Szuperliga klubjai számára. Az első fordulóban két együttes nem felelt meg az előírásoknak, az egyik az FK Csíkszereda.

A meccs hősének választották Bödőt, az álomcsapatba már nem került be

A bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgóliga és a Szuperligát közvetítő tévétársaságok képviselői minden forduló után kiválasztják a mérkőzések legjobbjait, és összeállítják az álomcsapatot. Az FK Csíkszeredát Bödő Zoltán képviseli.

Előhúzta a magyar kártyát az FK Csíkszereda debütálása kapcsán a román sportsajtó

Nem múlt el botrány nélkül a román médiában az FK Csíkszereda történelmi bemutatkozása az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A székely alakulat értékes döntetlennel kezdett a Dinamo ellen, és azonnal magyarellenes támadások érték.

Az áramgenerátor kihúzta a csávából az FK Csíkszeredát

Hosszú percekig állt a játék hétfőn este az FK Csíkszereda–Bukaresti Dinamo mérkőzésen. A játéktér sötétbe borult, félbeszakadt a találkozó, a pótmegoldásra volt szükség, hogy ne veszítse el zöld asztalnál a meccset a házigazda.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!