Továbbra sem csillapodnak a kedélyek a labdarúgó Szuperliga 23. fordulójában vasárnap délután felfüggesztett Sepsi OSK–FCU Craiova 1948 mérkőzést követően. A vendég craiovai szurkolók magyarellenes megnyilvánulásai miatt a 26. percben lefújta a meccset Andrei Chivulete játékvezető, aki abszolút szabályosan járt el, ennek ellenére össztűz alá került.
A botrányt kiváltó szurkolók már vasárnap este a közösségi oldalon megjelent közleményben azzal fenyegetőztek, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvédjék a hazájukat, és még drasztikusabb megoldásokhoz is folyamodhatnak.
Őket támogatják a Dinamo drukkerei, a Cătălin Hîldan szurkolói csoportosulás, amely közleményében megjegyezte, hogy korábban a Sepsi szurkolói ellenségesen viselkedtek a románokkal és a nemzeti himnusszal szemben.
„Az első dolog, amit a nemzeti jogszabály megkövetel lakosaitól, hogy megadják a neki kijáró tiszteletet. Ismét azt láthattuk, hogy egy kisebbségi csoportot áldozatként állítanak be, miközben továbbra is nyíltan ellenséges és tiszteletlen magatartást tanúsítanak az őket befogadó országgal szemben. Határozottan elítéljük Andrei Chivulete játékvezető hozzáállását, aki az úgynevezett magyargyűlölő skandálások után végleg megállította a Sepsi–FC Universitatea Craiova mérkőzést.
Ezek a gesztusok szankcionálatlanul maradtak, és az érintett klubok egyetlen képviselője sem tanúsított semmiféle neheztelést az általuk képviselt csapatok szurkolóinak gesztusaival szemben. Tiszteljétek Romániát, tiszteljétek a románokat és tiszteljétek a trikolórt!” – áll a közleményben.
Mi több, a román ultrák a napokban egy példátlan akciót indítottak, online petícióban kérik, hogy zárják ki a Sepsi OSK-t a Szuperligából és minden romániai klubsorozatból,
mivel – mint írták – „egy etnikai szempontok alapján létrehozott és közvetve a magyar állam által támogatott csapat, amelynek egyetlen célja, hogy életben tartsa a magyar irredentizmus lángját”.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!