„Sajnos ide jutottunk, hogy végleg le kellett állítani egy mérkőzést magyarellenes skandálások miatt. Ideje volt, mert ez már nem az első ilyen eset ebben az idényben. Gratulálni szeretnék a játékvezetőnek és a megfigyelőnek, akik tényleg a kezükbe vették az ügyet és megállították a mérkőzést” – nyilatkozta a Székely Sportnak Hadnagy Attila. Kiemelte,
a sepsiszentgyörgyi szurkolók nagyon szépen viselkedtek, nem válaszoltak a provokációra, és semmilyen visszakiabálás nem volt.
A Sepsi OSK sportigazgatója megjegyezte, remélik, hogy ez egy lépés volt a normalitás felé és ezután valami megváltozik jó irányba, amiben ő személy szerint kételkedik, mert úgy látja, hogy még lesznek hasonló esetek.
Hadnagy Attila közölte, a craiovai szurkolók már otthonról úgy jöttek, hogy csak provokálni akartak,
felkészültek erre, mert háromszor is fel voltak szólítva, de utána sem fejezték be a skandálásokat, ez azt jelenti, hogy nekik ez volt a céljuk, amit elértek – utalva ezzel arra, hogy így akartak bosszút állni a klubelnök, Adrian Mititelun, akivel konfliktusban vannak.
– mutatott rá Hadnagy Attila.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!