Össztűz alá került a Nyárádtői Unireához múlt héten szerződött Dragoș Balauru, miután a közösségi oldalán szörnyű megjegyzéseket tett. A szabadidejében vadászattal foglalkozó 34 éves kapus többek között azt írta „a legnagyobb örömöm, hogy macskákat gázoljak el az autóval”.
A különböző állatvédő csoportoknak köszönhetően a hozzászólásai hamar elterjedtek a közösségi médiában és a nyárádtői klub Facebook-oldalát „megszállták” a felháborodott kommentelők, rengetegen bírálták a csapat vezetőségét, szerintük elfogadhatatlan a játékos magatartása és azonnal távoznia kell.
A nehezedő nyomásra a vezetőség belső vizsgálatot indított és kedden délelőtt Adrian Pop klubelnök, valamint a szakmai stáb úgy döntöttek, hogy az online térben való felelőtlen megnyilvánulásai miatt Dragoș Balaurut kiteszik a keretből és lényegében szerződést bontanak vele.
„Egy ilyen pillanat érzékeny lehet a csapat számára, ha nem kezeljük megfelelő komolysággal és szigorral. Mindannyian profik vagyunk, ezért döntöttünk úgy, hogy szerződést bontunk az ügyben érintett labdarúgóval. Bizonyára mindannyian tanulhatunk az ilyen tapasztalatokból!” – nyilatkozta a klub közösségi oldalán megjelent közleményben Adrian Pop.
A klubvezető hozzátette, hogy a történtek ellenére a csapat a tervek szerint folytatja a szlovákiai edzőtábort, ahol szerdán újabb barátságos mérkőzést játszik, és lényeges, hogy az augusztus eleji szezonkezdetig kizárólag a felkészülésre koncentráljanak.
Dragoș Balauru összesen több mint 130 mérkőzésen lépett pályára a román élvonalban a Marosvásárhelyi ASA, a Kolozsvári U, a Konstancai Viitorul, az Aradi UTA és az FC Voluntari színeiben, utóbbi csapattal pedig a Román Kupát és a Szuperkupát is elhódította.
Megvan az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek első négyszeres terembajnoka: Betfalváé a dicsőség, miután a hétvégén megnyerte a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban 26. alkalommal megrendezett tornát.
Nem hozott magas színvonalú jégkorongot kedden este a Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub közötti mérkőzés. A hatvan perc igazságos döntetlent hozott a ráadásban a kék-fehéreké lett a romániai bajnoki bónusz pont.
Ingatlanvásárlással kapcsolatos vita megoldásában közvetített volna Gálfi Árpád, Székelyudvarhely volt polgármestere, akire kövekkel, baltával és seprűvel támadt rá hétfőn a pórul járt vevő családja. Szerencsére csak az autóját rongálták meg.
Az országos helyreállítási tervben (PNRR) foglalt határidőre, jövő év végére befejezi a román UMB cég a dél-erdélyi autópálya hiányzó szakaszának megépítését – ígéri Ionel Scrioșteanu, a közlekedési minisztérium államtitkára.
Soros György embereként, ugyanakkor túlságosan „magyarbarátként” láttatja a román sajtó egy része a májusi választásokig ügyvivő államelnöki tisztséget betöltő Ilie Bolojant.
Közben Victor Ponta folytatja szuverenista kampányát, például rugdossa a magyarokat… és úgy tűnik, mégis lesz egy kis tél ebben a szezonban, mondják az időjósok.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!