A hazai labdarúgók érdekvédelmi szervezetének (AFAN) vezetője, Emilian Hulubei a Fanatik portálnak nyilatkozva közölte, hogy kérést nyújtottak be a bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgóligához (LPF).
Azt akarták elérni, hogy későbbi, vagy akár azonos időpontban kezdődjenek a hétvégi mérkőzések, de ha ebbe nem egyeztek volna bele, akkor kérni szerették volna, hogy halasszák el a teljes fordulót.
A játékosok nagy része ugyanis panaszkodott a kánikula miatt, vannak, akik egyszerűen nem akarnak ebben a hőségben pályára lépni, hiszen ilyen körülmények között nem nyújthatnak megfelelő teljesítményt, ráadásul tragédiák is történhetnek.
A Székely Sport megkeresésére Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója elmondta, nem érti, hogy miért kellett ennyire sietni és ilyen hamar elkezdeni a bajnokságot, hiszen ebben az időszakban mindenki az Európa-bajnokságot nézte.
„Ebben a nagy hőségben embertelen körülmények között lehet játszani, hiszen a mi első meccsünk időpontjában (a nyitófordulóban a Sepsi OSK szombaton délután 5 órától lépett pályára a Jászvásári Poli ellen 1–0-ra megnyert hazai találkozón – szerk. megj.) a pályán 45 Celsius fok biztosan volt.
– fogalmazott Hadnagy Attila.
A háromszéki sportvezető nem látott esélyt arra, hogy elhalasszák a második fordulót, mert ezt a ligánál megtették volna a nyitó játéknap esetében.
– jegyezte meg a Székely Sportnak.
A Hivatásos Labdarúgóliga kedden kora délután közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztatnak, hogy a Szuperliga második fordulójának mindegyik mérkőzése egy fél órával később kezdődik, eszerint péntektől hétfőig a napi két találkozót 19 és 22 órától rendezik. A kezdési időpont módosítása következtében a Sepsi OSK hétfőn 19 órától játszik az újonc Gloria Buzău otthonában.
2024. 07. 19. 19:00 | Jászvásári Poli Jászvásár | FC Botoșani Botoșani | 1-0 |
2024. 07. 19. 22:00 | Unirea Slobozia Slobozia | FCSB FCSB | 2-2 |
2024. 07. 20. 19:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Aradi UTA UTA | 4-2 |
2024. 07. 20. 22:00 | Bukaresti Rapid Rapid | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 2-2 |
2024. 07. 21. 19:00 | Kolozsvári U Kolozsvári U | FC Hermannstadt Hermannstadt | 3-1 |
2024. 07. 21. 22:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Petrolul Ploiești Petrolul | 4-1 |
2024. 07. 22. 19:00 | Gloria Buzău Gloria | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 1-2 |
2024. 07. 22. 22:00 | Galaci Oțelul Oțelul | Konstancai Farul Farul | 0-0 |
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!