Volt miért visszavágnia a keretgondokkal küzdő csíkszeredai együttesnek, miután az alapszakasz utolsó fordulójában kevesebb mint két héttel ezelőtt 2–1-re kikapott idegenben az Ilfov megyei gárdától.

Nagyszerűen kezdte a mérkőzést az FK, már a 3. percben megszerezte a vezetést, a csapat házi gólkirálya, a szlovák Jozef Dolny ezúttal előkészítő volt Dzsebari találatánál. Hamar válaszolhatott volna a Voluntari, Guțea azonban az oldalhálóba lőtt.

A másik oldalon a házigazda közelebb volt az újabb gólhoz, az első félidő közepén Babati távoli löketével a felső lécet találta telibe. Kevéssel ezután megvolt a nagy egyenlítési lehetőségük a vendégeknek, Szilágyi veszítette el a labdát, majd Carnat ziccerbe került, de Simon nagyot védett, így a szünetig nem változott az eredmény.

A második játékrész az elsőhöz hasonlóan kezdődött, a csíkiak újra hamar betaláltak, labdát szereztek a középpályán, majd Dolny a tizenhatosról védhetetlenül lőtt a hálóba, ezzel a 13. bajnoki gólját szerezte meg. Megpróbált gyorsan szépíteni a Voluntari, Doru Andrei távoli lövésénél az FK kapusa a léc alul szögletre mentett.

Ezután magukhoz vették az irányítást a vendégek, de már nem jelentettek különösebb veszélyt a hazai kapura. A meccs utolsó lehetősége pedig a hajrában Babati előtt adódott, aki ismét távolról lőtt, a vendégek kapusa hárítani tudott.

Az FK Csíkszereda 2–0-ra nyert és továbbra is tökéletesen menetel hazai pályán a bajnokságban, ahol a 11. győzelmét jegyezte, és ezzel tett még egy lépést az élvonalba való feljutás felé.
| 2025. 03. 27. 17:30 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | Resicabányai CSM Resica | 0-4 |
| 2025. 03. 27. 19:45 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | FC Voluntari Voluntari | 2-0 |
| 2025. 03. 30. 11:00 | Bukaresti Steaua Steaua | FC Argeș Pitești FC Argeș | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 47 |
2 | Bukaresti Steaua Steaua | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-2 | 41 |
3 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-4 | 38 |
4 | Resicabányai CSM Resica | 1 | 1 | 0 | 0 | 4-0 | 37 |
5 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-1 | 37 |
6 | FC Voluntari Voluntari | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-2 | 33 |
Romániát 29 sportoló fogja képviseli a 2026-os téli olimpiai játékokon, amelyeket február 6. és 22. között rendeznek meg Olaszországban. A küldöttség összetételét csütörtökön délben hagyták jóvá.
Kétgólos vereséggel kezdte a törökországi felkészülési mérkőzések sorát a Sepsi OSK, amely a Kecskeméti TE ellen lépett pályára Belekben. A találkozón a friss igazolás és egy saját nevelésű játékos is betalált, habár utóbbi épp a háromszékiek hálójába.
Egy 15 éves Temes megyei fiú meggyilkolásával gyanúsítanak egy 21 éves fiatalembert és két kiskorút.
Románia az Egyesült Államok fontos partnere, de vannak olyan elvek, amelyektől nem tekinthetünk el, nevezetesen, hogy egy ország területe csak az adott nép akaratával kerülhet át egy másikhoz” – jelentette ki Oana Ţoiu román külügyminiszter.
Magyarellenes „poént” ihletett George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének washingtoni gesztusa, amikor egy Grönlandot ábrázoló tortát szeletelt fel.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!