Mészáros Alpár: „az a tervem, hogy visszajuttassuk a vásárhelyi focit oda, ahol a helye van”

Mészáros Alpár kereken ötven évvel ezelőtt kezdett el szervezett keretek között futballozni. Azóta kizárólag a labdarúgással foglalkozik, itthon és külföldön is játszott, illetve dolgozott. A játékosi karrierje befejezése után belevágott az edzői munkába, majd klubvezetői tapasztalatot szerzett. Interjúnkban a karrierje alakulásáról, a székelyföldi labdarúgásról, nevelőegyüttesei idei meneteléséről, jelenlegi klubjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük.

– A teljes életét a labdarúgásnak szentelte. Honnan jött a futball iránti szeretete?

– Az iskolában, ahová jártam Kolozsváron, ott mindenki focizott, és egyből megszerettem. Egy barátommal elmentem a Kolozsvári U-hoz, és ott maradtam, pontosan ötven éve igazolt le a klub. A karrierem felében, 25 évig fociztam, majd a másik 25-ben edző és vezető voltam. A barátaim abbahagyták, de én a mai napig ebből élek.

– Szülővárosában, Kolozsváron az Universitateánál kezdte a játékos-pályafutását, majd a Bukaresti Dinamóval bajnoki címet szerzett. Hogyan tekint vissza arra az időszakra?

– 14 évesen az Universitateától elmentünk Bukarestbe a Luceafărulhoz, amely akkoriban a román válogatottat jelentette, ez volt a román foci bázisa, innen indult el Hagi és az úgynevezett Aranygeneráció.

A felnőtt fociban abban az időben még kevés pénz volt. Jóformán fizetés nélkül kezdtük el és amíg eljutottam a Dinamóhoz, ahol többet kerestünk, addig nem nagyon vetődött fel, hogy van pénz vagy nincs, a foci iráni szeretetből játszottunk. Akkor Romániában ez nagy előny volt, hogy nagyon sokan fociztak és számos csapat volt.

Nekem egy csúcspont volt a Dinamo, mert nem volt könnyű oda eljutni. Amikor Cipruson a csapattal szilvesztereztünk, akkor jött a forradalom és utána nagy változások következtek be a Dinamónál.

A Bukaresti Dinamo bajnokcsapata Mészáros Alpárral a soraiban az 1989–1990-es szezonban
Fotó: Mészáros Alpár magángyűjteménye

– Ezután légiósnak állt, kezdetben Magyarországon játszott, majd Németország meghatározó állomás volt a karrierjében. Miért úgy döntött, hogy hosszú ideig a német fociban szeretne játszani és tevékenykedni.

– 1992-ben kijutottam Pestre a Volánhoz, majd a következő évben a klub megszűnt és REAC lett belőle, majd utána a feleségemmel kimentünk Németországba, ott a Walldorf és a Flensburg csapataiban játszottam.

A visszavonulásom után megszereztem az A licences edzői képesítést Kölnben, ahol nem sok szakvezető kapta meg ezt a minősítést. Németországban házasodtam össze, és ott születtek meg a gyerekeim. Tizenhat évig maradtunk ott.

– Később mégis hazatért, 2008-ban elfogadta nevelőegyüttese, a Kolozsvári U irányítását. A bőséges németországi tapasztalat után mennyire volt nehéz hozzászokni a román labdarúgáshoz?

– Nagyjából ismertem és tartottam a kapcsolatot a román focival, ezzel nem volt probléma. Az volt a gond, hogy abban az időszakban a Kolozsvári U-nál nem voltak meg a mostani feltételek és nagyon kevés pénz volt, valamint a helyi önkormányzat is nagyon kevéssel támogatta a csapatot.

Fotó: Beliczay László

– Ezután rendszerint Kolozs megyei kluboknál dolgozott, majd 2018-ban Székelyföldön vállalt munkát, több alkalommal is vezette a Székelyudvarhelyi FC-t. Sikeres időszakot töltött a klubnál, amely élcsapatnak számít a harmadosztályban. Hogyan látja az udvarhelyi labdarúgás jövőjét?

– Elsősorban nagyon jól éreztem magam Udvarhelyen, azt mondhatom, hogy a második városom volt. Még voltak olyan gondolataink a családdal, hogy oda is költözünk, azonban a lányunk iskolai terveivel nem tudtuk összeegyeztetni.

A múltban ugyanis a polgármesteri hivatalnak nem volt prioritás az udvarhelyi foci.

– Immár több mint egy éve a Marosvásárhelyi SE szakmai igazgatója, ahol csapatépítés zajlik. Milyen céljaik vannak a jövőre nézve?

– Itt Vásárhelyen is nagyon lelkes emberekkel dolgozom együtt. Sepsi László elnök és mindenki, aki mellettünk van, nagyon profik. Csak eddig ugyanaz volt a probléma, mint korábban Székelyudvarhelyen, hogy hiányzik a városnak a támogatása. Ebben a csoportban, amiben idén játszunk, olyan megyeszékhelyek csapatai vannak, amelyekkel nagyon nehéz felvenni a harcot, mert nagy költségvetésük van és minőségi játékosokat tudnak hozni.

De remélem, hogy a városvezetés mellénk áll, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben pozitív változások lesznek. Itt is megvan az a lehetőség, ami Csíkszeredában, hogy feljusson a csapat a másodosztályba és az élvonalba.

Fotó: Barabás Ákos

– Magasabb szinten a székelyföldi együttesek meghatározó szerepet töltenek be a romániai labdarúgásban. Az FK Csíkszereda a feljutásért küzd a másodosztályban, a Sepsi OSK a rájátszásért van versenyben a Szuperligában. Hogyan vélekedik a két klubról?

– A Sepsinél egy fantasztikus dolog történt. Sokat beszélek Mitra Szilárddal, aki a Marosvásárhelyi SE-nél másodedző, ő ott volt az elején, amikor elindultak az alsóbb osztályokból.

Diószegi László klubelnök pontosan tudta, hogy mit kell csináljon ahhoz, hogy sikeresek legyenek.

Az FK Csíkszeredának nagyon örvendek, mert amikor Székelyudvarhelyen voltam tudtam, hogy milyen nagyszerű dolgok történnek a klubnál. Profi munka, amit ott Szondy Zoltán összehozott, minden neki köszönhető.

– A kolozsvári csapatok uralják az élvonalbeli bajnokságot, szeretett klubja, az Universitatea hosszú ideje vezeti a tabellát. Mit gondol az erőviszonyokról?

– Ahogyan elkezdték a bajnokságot, mindenkinek nagy meglepetés volt, de én pontosan tudtam, hogy a Kolozsvári U-nál és a Dinamónál volt játékostársam, Ioan Ovidiu Sabău hosszú távon össze tud hozni egy ilyen csapatot.

Sabău esete nagyon jó példaként szolgál, neki a város- és a klubvezetés megadta ezt a lehetőséget, és élni tudott vele. Maga a keretük olyan, hogy hogy biztosan bejutnak az első hat közé, meg is érdemlik, de az első helyekért is versenyben lehetnek.

A mezőnyben az FCSB-nek van a legjobb csapata, és miután vége lesz az európai kupaszereplésüknek, a bajnokságra fognak koncentrálni. A Kolozsvári CFR-t látom még küzdeni a bajnoki címért, és lehet, hogy a Craiova is bele fog szólni.

Fotó: Barabás Ákos

– Mit tekint a labdarúgói és az edzői pályafutása legnagyobb eredményének?

– Játékosként azt, hogy a Dinamóval megnyertem a bajnokságot és az európai kupákban tudtam játszani a Panathinaikosszal és a Partizan Belgráddal, amikor ezek az ellenfelek ütőképes csapatot alkottak. Edzőként egy csúcspont volt az, amikor a Bukaresti Rapid otthonában nyertünk a Kolozsvári U-val, valamint, hogy a Székelyudvarhelyi FC-vel döntőt játszottunk Slatina ellen a 2. Ligába való feljutásért.

– Milyen tervei vannak az elkövetkező időszakra, amit mindenképpen meg szeretne valósítani?

– Elsősorban azt, hogy Marosvásárhelyen egy olyan keretet állítsunk össze, amellyel a következő bajnokságban fel tudjuk venni a harcot a feljutásért a másodosztályba.