Újabb érkezőt jelentett be kedden a brassói klub, amely tovább dolgozik azon, hogy megerősítse keretét a következő idényre. A 26 éves csatár, Mihály Ákos az elmúlt több mint egy évtizedet Székesfehérváron töltötte, ahol
a város neves hokiakadémiáján nevelkedett, majd a Fehérvár AV19 és a FEHA19 csapataiban az ICEHL-ben, illetve az Erste Ligában is játszott.
A csíkszeredai születésű hokis rendszeresen behívót kapott a felnőtt magyar jégkorong-válogatottba, amelynél 2018 és 2025 között szerepelt, és elitvilágbajnokságon is tapasztalatot szerzett.
„Nagyon boldog vagyok, hogy Brassóban folytathatom a pályafutásomat, és csatlakozhatok egy olyan csapathoz, amely a következő szezonban komoly célokért fog küzdeni.
Szeretném megköszönni a klub vezetőségének a bizalmat és ezt a lehetőséget. Mindent meg fogok tenni azért, hogy ezt a jégen kemény munkával, elkötelezettséggel és megbízható teljesítménnyel háláljam meg” – nyilatkozta Mihály Ákos a Brassói Corona közösségi oldalának.
Mint kiemelte, külön öröm számára, hogy ismét együtt játszhat a barátaival és néhány korábbi utánpótlásbeli csapattársával, ami biztosan megkönnyíti majd a gyors beilleszkedését.
„Az is fontos szempont volt a döntésemben, hogy közelebb lehetek a családomhoz, ami nagyon sokat jelent számomra, és további motivációt ad. Nagyon várom az előttünk álló munkát, az új kihívást, és azt, hogy a csapattal együtt egy sikeres szezont építsünk fel” – jegyezte meg.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!