Tavaly szeptemberben a város történetében először rendeztek ATP Challenger tenisztornát, ezzel Marosvásárhely az ötödik romániai város lett (Bukarest, Jászvásár, Brassó és Nagyszeben után), amely hasonló viadalnak adott otthont.
Idén még nagyobb dobásra készül a szervező Intaro Sportklub, a patinás Sziget utcai sportbázisán (közvetlenül a Trans Sil Stadion mellett) két rangos profi tornának lesz a házigazdája: előbb június 22-27. között a férfi mezőnyben az Intaro Open ATP Challenger 75, majd augusztus 27. és szeptember 2. között a nőknél az Axeria Open WTA 125 elnevezésű verseny zajlik.
Ezzel Marosvásárhely bekerül abba a kevesebb mint 20 európai városból álló exkluzív csoportba, amelyek ugyanabban az évben ATP és WTA besorolású tornát rendeznek.
„Ez történelmi pillanatot jelent Marosvásárhely számára. Az a tény, hogy városunk bekerül az európai helyszínek ilyen szűk körébe, amelyek egyszerre adnak otthont ATP- és WTA-versenynek, megerősíti, hogy a sikert bárhol fel lehet építeni, ahol van jövőkép, kitartás és magas színvonal. Azt szeretnénk, hogy ezek a tornák inspirálják az új generációkat, népszerűsítsék Romániát, és bizonyítsák, hogy a sport az egész közösség fejlődésének motorjává válhat” – közölték a szervezők, akik bejelentették egy neves játékos részvételét is a jövő heti férfi megmérettetésre:
a főtáblán érdekelt lesz a moldovai Radu Albot, a világranglista korábbi 39. helyezettje, aki ATP-tornagyőzelmekkel büszkélkedhet, és rendszeres résztvevője volt a Grand Slam-versenyeknek.
Az Intaro Sportklub tájékoztatása szerint mindkét torna teljes ideje alatt a nézők számára – a helyek függvényében – ingyenes lesz a belépés minden mérkőzésre.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!