Románia megnyerte a kontinenstorna E csoportját, ahol Belgium, Ukrajna és Szlovákia előtt végzett. A rendkívül kiegyenlített négyesben a válogatottak végül egyaránt négy ponttal zártak, a körbeverésnek és jobb gólkülönbségének köszönhetően a román együttes szerezte meg az első helyet. A nyolcaddöntőben Edward Iordănescu szövetségi kapitány csapata július 2-án, kedden 19 órától Münchenben a holland válogatottal találkozik.
Amennyiben Románia továbbjut, a negyeddöntős mérkőzést július 6-án játsszák le, ami felborítja az előző szezonban dobogós helyeken végzett román klubcsapatok programját, amelyeknek játékosai szerepelnek a nemzeti csapatban. A hazai bajnok FCSB-től négy labdarúgó (Ștefan Târnovanu, Florinel Coman, Adrian Șut és Darius Olaru), a Kolozsvári CFR-től ketten, Vasile Mogoș és Daniel Bîrligea, míg az Universitatea Craiovától Nicușor Bancu szerepel a román válogatottban az Eb-n.
A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) főtitkára, Iustin Ștefan közölte, hogy ennek ellenére a Szuperliga szezonkezdetét nem halasztják el, ezt egyáltalán nem vették számításba.
– nyilatkozta Justin Ștefan a golazo.ro portálnak.
Mint ismert, a hazai labdarúgóidény 2024–2025-ös szezonja már július 4-én, csütörtökön elkezdődik, amikor a bukaresti Ghencea stadionban a bajnoki címvédő FCSB és a Román Kupa-győztes Vajdahunyadi Corvinul küzdenek a Szuperkupa elhódításáért.
Az élvonalbeli bajnokság rajtját a július 12-ei hétvégére időzítették, azaz az Európa-bajnokság döntője előtt két nappal már meccset játszanak a Szuperliga új kiírásában, amelynek menetrendjét július 1-jén, hétfőn készítik el.
Érdekesség, hogy az Eb-n a legjobb tizenhat közé jutott válogatott közül Romániában kezdődik el a leghamarabb a bajnokság. Az európai topligák augusztusban rajtolnak, ezeken kívül Svájc, Dánia és Szlovénia azok az országok, ahol szintén korán, július 20-án indulnak a bajnoki küzdelmek.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!