Az elmúlt hétvégén a 26., azaz a záróforduló találkozóit rendezték Udvarhelyszéken. A versenykiírás szerint a két csoportelső a döntőt, a másodikok pedig a kisdöntőt játsszák a bajnokság legvégén.
Az A csoportban Betfalva és Oklánd versengett az első helyért, pontegyenlőséggel álltak a táblázaton az utolsó összecsapás előtt, de előbbiek voltak lépéselőnyben, hiszen az egymás elleni meccsekben jobban álltak.
Végül nem kellett ezt alkalmazni, mivel az oklándiak csak döntetlent játszottak.
Nem csak az élen állók figyelték a tabellát, a soron következő szezonban két értékcsoportra oszlik a mezőny: tizenketten, a két csoport első hat helyezettje az 5. Ligában, a többiek a 6. Ligában folytatják.
Az A-ban a Homoródszentpál és a Felsőboldogfalva között dőlt el a hatodik hely sorsa, pontegyenlőség volt a két csapat között, az egymás elleni találkozók sem döntöttek (5–4 és 1–2), így a rúgott gólok következtek a sorban, amiben a szentpáliak a jobbak.
A B csoportban matematikailag még hárman küzdöttek az első két helyért, a Lövéte, a Varság és a Malomfalva is magabiztosan szállította a pontokat, így maradt ez a sorrend. A hatodik pozíciót itt a Máréfalva csípte el, azzal, hogy nyert Korondon, így épp helyet cseréltek egymással.
Az Udvarhely körzeti döntőjében Betalva–Lövéte, a kisdöntőben pedig Oklánd–Varság párharcokat rendeznek.
Az odavágókat június 23-án, vasárnap 18 órától, a visszavágókat egy hétre rá, 17 óra 30 perctől játsszák.
Udvarhely körzeti, 26. forduló
A csoport
Nagygalambfalva–Kobátfalva 1–1 (0–1).
Gólszerzők: Csíki Hunor (82.), illetve Pap Örs (10.).
Felsőboldogfalva–Betfalva 1–5 (1–3).
Gólszerzők: Zilincki Károly (14.), illetve Sorodoc Florin (12., 34.), Szilveszter Bence 42.), Zsidó Orbán Roland (75.), Lőrinczi Lehel (86.).
Bögöz–Oklánd 2–2 (2–1).
Gólszerzők: Péter Csaba (13.), Birtalan Borongó (25., öngól), illetve Csomor Attila (45., 64.).
Farcád–Szentábrahám 1–4 (1–3).
Gólszerzők: Molnár Károly (34.), illetve Borbély Lóránt (8., 15., 31.), Gábor Pepi (65.).
Homoródszentpéter–Siménfalva 2–6 (1–1).
Gólszerzők: Gergely Szilárd (30.), Czombó Dénes (65.), illetve Kiss Jenő (26., 60.), Demeter József (55.), Péter Arnold (70.), Lázár Róbert Krisztofer (76.), Szabó Szilveszter (84.).
Gagy–Etéd 1–0 (1–0).
Gólszerző: Szász Cserei Máté (9.).
Kiállítva: Bedő László (70., Gagy).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Betfalva Betfalva | 24 | 19 | 2 | 3 | 89-26 | 59 |
2 | Oklánd Oklánd | 24 | 18 | 3 | 3 | 69-35 | 57 |
3 | Szentábrahám Szentábrahám | 24 | 16 | 3 | 5 | 97-38 | 51 |
4 | Farcád Farcád | 24 | 11 | 6 | 7 | 67-41 | 39 |
5 | Nagygalambfalva Galambfalva | 24 | 11 | 2 | 11 | 41-52 | 35 |
6 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 24 | 11 | 0 | 13 | 64-59 | 33 |
7 | Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva | 24 | 10 | 3 | 11 | 43-48 | 33 |
8 | Kobátfalva Kobátfalva | 24 | 9 | 5 | 10 | 38-48 | 32 |
9 | Etéd Etéd | 24 | 9 | 4 | 11 | 58-60 | 31 |
10 | Bögöz Bögöz | 24 | 9 | 2 | 13 | 44-63 | 29 |
11 | Gagy Gagy | 24 | 7 | 3 | 14 | 34-61 | 24 |
12 | Siménfalva Siménfalva | 24 | 5 | 3 | 16 | 39-76 | 18 |
13 | Homoródszentpéter Szentpéter | 24 | 3 | 0 | 21 | 31-107 | 9 |
B csoport
Bogárfalva–Zeteváralja 3–0, megállapított eredmény.
Kápolnás–Szentlélek 4–2 (2–1).
Gólszerzők: Both Tamás (25., 79.), Both Lajos (32., 71.), illetve Hajdó László (18.), Miklós Szabolcs (81.).
Varság–Zetelaka II. 7–2 (5–0).
Gólszerzők: Józsa Rajmund (3.), Dénes Tibor (6.), Berkeczi Ervin (18., 81.), Tifán Ervin Csaba (35.), Szász Kálmán (42.), Pál Attila (83.), illetve Miklós Norbert (66.), Ilyés Richárd (86.).
Malomfalva–Alsósófalva 12–1 (5–1).
Gólszerzők: Hadnagy István (6., 63., 72., 80.), Miklós Levente (13., 29., 36., 58., 88.), Gudor Elemér (14.), László Krisztián (53.), Jakab Tamás (65.), illetve Farkas Károly (35.).
Korond–Máréfalva 1–4 (0–3).
Gólszerzők: Ambrus Zoltán (50.), illetve Papp Zsolt (23.), Zoltán Ferenc (33.), Demény Roland (45.), Balázs Krisztián (80.).
Lövéte–Parajd 7–1 (6–0).
Gólszerzők: András László (2., 21., 44.), Kelemen Emil András (2., 31., 69.), György Levente (38.), illetve Ungvári Bence (89.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Lövéte Lövéte | 24 | 18 | 4 | 2 | 91-15 | 58 |
2 | Varság Varság | 24 | 18 | 3 | 3 | 76-34 | 57 |
3 | Malomfalva Malomfalva | 24 | 18 | 2 | 4 | 88-26 | 56 |
4 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 24 | 16 | 2 | 6 | 86-39 | 50 |
5 | Parajdi SK Parajdi SK | 24 | 12 | 5 | 7 | 67-35 | 41 |
6 | Máréfalva Máréfalva | 24 | 10 | 3 | 11 | 46-53 | 33 |
7 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 24 | 10 | 1 | 13 | 41-55 | 31 |
8 | Kápolnás Kápolnás | 24 | 9 | 2 | 13 | 50-79 | 29 |
9 | Alsósófalva Alsósófalva | 24 | 7 | 7 | 10 | 39-63 | 28 |
10 | Zetelaka II. Zeteleka | 24 | 7 | 5 | 12 | 47-57 | 26 |
11 | Szentlélek Szentlélek | 24 | 7 | 3 | 14 | 42-70 | 24 |
12 | Bogárfalva Bogárfalva | 24 | 3 | 3 | 18 | 28-91 | 12 |
13 | Zeteváralja Zeteváralja | 24 | 0 | 2 | 22 | 16-100 | 2 |
Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.
Nem hosszabbították meg Valentin Suciu június végén lejárt szerződését a Sepsi OSK-nál, a sepsiszentgyörgyi klubot korábban a 4. Ligából az élvonalig vezető tréner az akadémia szakmai igazgatójaként búcsúzott egykori sikerei helyszínétől.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!