A világjárvány több szempontból is befolyásolta a bajnokságot, és a mai napig érezteti hatását – kezdett összegzőjébe Somolyák. „A kimaradt két év nagyon érződik. A COVID után a földrajzilag elosztott csoportok után értékcsoportokat hoztunk létre. Voltak csapatok, amelyek erre fel voltak készülve, és voltak, akik nem, gondolok itt főleg az A csoportosokra és az elért eredményekre. A bajnokság színvonala volt magasabb is, de így is voltak jó mérkőzések” – fogalmazott.
Az idei bajnokság folyamán történt pár kellemetlen incidens, két játékos sportszerűtlen viselkedése is borzolta a kedélyeket, akik a pályán próbáltak „igazságot szolgáltatni”. Ezt a fegyelmi bizottság több fordulós eltiltással büntette. Fontos megjegyezni, hogy ezek az esetek nem a tabella élén álló csapatok körében történtek, hanem inkább az alsóbb helyeken található együtteseknél – emelte ki Somolyák.
A csapatvezetők óriási erőfeszítéseket tesznek, hogy összetartó és versenyképes kereteket alakítsanak ki. Sajnos továbbra is nagy a lemorzsolódás, a külföldi munkavállalás és bizonyos játékosok hozzáállása továbbra is nehezíti a munkát. „Nem mindenki érzi át, hogy ha jelentkezett a csapatba, akkor hétvégén számítanak rá. Sokszor külön kérni kell, hogy jöjjenek focizni” – tette hozzá.
Somolyák külön köszönetet mondott a csapatvezetőknek és a helyi önkormányzatoknak, akik nélkül a foci több településen már rég feledésbe merült volna. Hangsúlyozta, hogy a fejlődés érdekében elengedhetetlen a szakemberek támogatása, és a hosszú távú siker érdekében az alapoktól – utánpótlás – kell építkezni. Szerencsére a körzetben több ilyen csapat is működik.
Az őszi idény csonkán ért véget, hiszen négy mérkőzést is el kellett halasztani. „A tél miatt nem szoktunk megállni az Udvarhely körzetiben, ezért sajnálom, hogy nem tudtunk minden meccset megrendezni idén. A pályák letakarítása nem kellett volna akadály legyen” – folytatta Somolyák.
Már zajlanak a 26. teremtorna előkészületei, amelyet – amennyiben legalább 16 csapat jelentkezik – február 15–16-án rendeznek meg a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban. A jelentkezési határidő december 17. – zárta a beszélgetést a bajnokság felügyelője.
Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.
Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!