HIRDETÉS

Kiütéssel nyert Nagyszebenben a Sepsi OSK

Stabil lábakon állt a védelem
Fotó: Facebook/FC Hermannstadt

Merőben más arcát mutatta az FC Hermannstadt elleni kiszállásán a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Két vereséget követően magabiztosan győzött és hat helyet is előrelépett a labdarúgó Szuperliga tabelláján.

A bajnokság 12. fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén nagy meglepetésre kapus poszton változtatott a kezdőben a Sepsi OSK szakvezetése, a csapatkapitány Niczuly Roland helyett Gyenge Szilárd kapott lehetőséget. Az FK Csíkszeredától leigazolt hálóőr első alkalommal lépett pályára hivatalos találkozón a háromszékiek színeiben. Mellette a Bukaresti Rapidtól kölcsönben érkezett fiatal támadó, Omar El Sawy szintén először szerepelt a kezdőcsapatban.

HIRDETÉS

Kezdeményezőbb volt és támadásban kezdett a sepsiszentgyörgyi csapat, az első nagy lehetősége Matei előtt adódott, külsővel a kapuval keresztbe lőtte a labdát.

Alig fél perccel később viszont már betaláltak, Dumitrescu pontos bal oldali beadását El Sawy fejelte be, aki első találatát szerezte a piros-fehéreknél.

Ezt követően mindkét csapat játékosai sokat hibáztak, így leginkább a mezőnyben zajlott a játék, kevés kapu előtti szituáció alakult ki. A hazaiak nem tudtak mit kezdeni a Sepsi OSK védelmével szemben, amely magabiztosan őrizte az előnyét.

A következő helyzetre a 41. percig kellett várni, amikor szögletet követően Coman fejese fölé szállt.

Akárcsak az első gólnál, a kimaradt lehetőség után ismét betaláltak a vendégek,

labdaszerzés után gyors támadást indítottak, Matei készítette le El Sawynak, akinek lapos beadására Ștefan érkezett és a kapu torkából talált be, ezzel 2–0-ra vezettek a szünetben.

Videó: Prima Sport

Gyors hazai lehetőséggel indult a második félidő, a becserélt Buș távoli lövését Gyenge szögletre tolta. Erre hamar válaszolt a Sepsi, szerencsével Coman elé került a labda, de a ziccerét a kapusba rúgta. Ez könnyen megbosszulhatta volna magát, nem sokkal később egy szögletnél a rövid saroknál nem figyeltek a vendég védők, Murgia fejelt a kapuba, de

a gólját hosszas VAR-vizsgálat után érvénytelenítették.

Mire a Hermannstadt teljesen átvette volna az irányítást, a 68. percben hármas cserét hajtott végre a Sepsi OSK, ez pedig egyből hatásosnak bizonyult,

fél perccel pályára lépése után Neskovic tizenegyest harcolt ki, amit Alimi magabiztosan értékesített, ezzel eldöntötte a három pont sorsát.

A végéig hiába próbálkoztak, még a becsületgól sem jött össze a házigazdáknak, ráadásul még nagyobb különbséggel is nyert Valentin Suciu csapata, Matei és Coman hatalmas kihagyott helyzetei után ellentámadásból Neskovic állította be a végeredményt.

A Sepsi OSK 4–0-ra legyőzte és megelőzte a szezonban hazai pályán eddig veretlen nagyszebenieket, két vereséget követően nyert újra a bajnokságban, ennek köszönhetően hat helyet is előrelépett, jelenleg a 8. pozíciót foglalja el a tabellán.

Kapcsolódó

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 12. forduló:

FC Hermannstadt–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–4 (0–2).

Gólszerzők: El Sawy (14.), Ștefan (42.), Alimi (71., büntetőből), Neskovic (90+8.).
Hermannstadt: Căbuz – Antwi (A. Oroian, 46.), Găman, Bejan, Goncalves – Murgia (Neguț, 75.), Ivanov (Kujabi, 85.) – Balaure (Buș, 46.), Deaconu, Ia. Stoica (D. Iancu, 75.) – Chițu. Vezetőedző: Marius Măldărășanu.
Sepsi OSK: Gyenge – Haruț, Ciobotariu, Ninaj – Kallaku (Alimi, 68.), Sota (Sigér, 82.), Ștefan (Neskovic, 68.), Dumitrescu – Matei (Batzula, 90+3.), El Sawy (D. Oroian, 68.), Coman. Vezetőedző: Valentin Suciu.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 12. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári U Kolozsvári U
12
6
5
1
18-8
23
2
Universitatea Craiova U Craiova
12
5
5
2
20-11
20
3
Galaci Oțelul Oțelul
11
4
7
0
11-5
19
4
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
11
5
3
3
21-15
18
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
12
4
6
2
21-15
18
6
Petrolul Ploiești Petrolul
12
4
6
2
13-11
18
7
FCSB FCSB
11
4
4
3
15-15
16
8
Aradi UTA UTA
12
3
6
3
13-13
15
9
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
12
4
2
6
15-15
14
10
Jászvásári Poli Jászvásár
12
4
2
6
12-17
14
11
Konstancai Farul Farul
12
3
4
5
12-15
13
12
Bukaresti Rapid Rapid
12
2
7
3
12-15
13
13
FC Hermannstadt Hermannstadt
12
3
4
5
16-20
13
14
Unirea Slobozia Slobozia
12
3
3
6
11-18
12
15
FC Botoșani Botoșani
11
3
2
6
12-19
11
16
Gloria Buzău Gloria
12
2
4
6
13-23
10
1 hozzászólás
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Botrányt kiált a Dinamo, az FK elnöke provokációt emleget

Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.

Vadássza az új csatárt a Sepsi OSK, vele teljes lehet a keret

Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.

Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

`
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Ez is érdekelheti

Komolyan kell vegye Sloboziát az FK Csíkszereda

Szezonbeli első idegenbeli mérkőzésére készül a labdarúgó Szuperliga újonca, az FK Csíkszereda. Székelyföld képviselője hétfőn 19 órától Clinceni-ben, az Unirea Slobozia ideiglenes otthonában lép majd pályára.

A klubvébé fiaskója után Kovács István rangadón fújja a sípot

A Bajnokok Ligája döntőjét is megjárt Kovács István számára vasárnap este kezdődik el az új idény: a Rapid és a Kolozsvári CFR összecsapásán ő dirigál. A nagykárolyi bíró a klubvébén kapott kritikák után most újra bizonyíthat.

Két büntetőből sem tudott betalálni a Paks, simán továbbjutott a CFR

Nem tudott élni a lehetőségeivel a Magyar Kupa-címvédő Paksi FC, így sima vereséget szenvedett a Kolozsvári CFR otthonában, és búcsúzott az Európa-liga selejtezőjétől. A kincses városiak 3–0-ra nyertek, és készülhetnek a svájci Lugano elleni párharcra.

Szurkolói buszt indít az FK Csíkszereda Clinceni-be

Szervezetten buzdíthatják kedvenceiket a Szuperliga második fordulójában az FK Csíkszereda szurkolói: busz indul július 21-én Clinceni-be az Unirea Slobozia elleni idegenbeli találkozóra.

Kutyából nem lesz szalonna: korábban Háromszéken is kimutatták foguk fehérjét a dinamósok

Sepsiszentgyörgyön már rég megszokták, amit Csíkszereda még csak most kezd megtapasztalni: az élvonalban sokak szemét szúrja egy magyar csapat jelenléte. Háromszéken azt is nagyon jól tudják: ha az FC Dinamo játszik, a szurkolói rendbontás sem hiányozhat.

Botrányt kiált a Dinamo, az FK elnöke provokációt emleget

Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.

Folytatják a bérletárusítást az FK Csíkszeredánál

Közel 800 bérlet már elkelt az FK Csíkszereda első élvonalbeli idényére. A klub továbbra is számít a piros-fekete közösségre – a szezonbérlet nemcsak kedvező, hanem közösségi befektetés is.

A Sepsi OSK ex-légiósai közül csak egy maradt a román élvonalban

A Sepsi OSK-tól távozott Mino Sota aláírt új csapatával, a 80 éve alapított Aradi UTÁ-val, ezzel ő az egyedüli a háromszékieknek búcsút intő idegenlégiósok közül, aki marad a Szuperligában.

Az új idény első tesztje: két klub máris bukott az 5+6-os rendszerben

A 2025–2026-os idényre életbe lépett a Román Labdarúgó-szövetség szabályozása, amely az 5+6-os elv betartását írja elő a Szuperliga klubjai számára. Az első fordulóban két együttes nem felelt meg az előírásoknak, az egyik az FK Csíkszereda.

A meccs hősének választották Bödőt, az álomcsapatba már nem került be

A bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgóliga és a Szuperligát közvetítő tévétársaságok képviselői minden forduló után kiválasztják a mérkőzések legjobbjait, és összeállítják az álomcsapatot. Az FK Csíkszeredát Bödő Zoltán képviseli.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!