HIRDETÉS

Ilyés Róbert szerint érződött a különbség a másodosztály és a Szuperliga között

A legvégén az FK Csíkszereda edzője, Ilyés Róbert gratulált tanítványainak
Fotó: Pinti Attila

Kétgólos csíki vereséggel zárult hétfőn este Bukarestben a Dinamo és az FK Csíkszereda közötti labdarúgó mérkőzés, a román élvonalban való feljutásért, illetve bennmaradást vívott párharc első összecsapása.

A hivatalos közlemény szerint 31 123 néző előtt lejátszott mérkőzésnek a 2011 őszén átadott Nemzeti Aréna volt a házigazdája, ahol 2012-ben Európa Liga-döntőt játszottak, de itt volt a 2021-re halasztott 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság nagyon látványos, 3–3-as döntetlent követően a büntetőpárbajban a franciákat legyőző Svájc továbbjutását, a legjobb nyolc közé kerülését jelentő összecsapás is. A mérkőzés utáni nyilatkozatokat gyűjtöttük csokorba.

Kapcsolódó

HIRDETÉS

Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője szerint csapata félénken kezdte a találkozót, érződött a közönség nyomása. „Az első húsz percben ellenfelünk nagy nyomás alá helyezett, majd kiegyensúlyozottabbá vált a párharc, és a 30. perc után többet voltunk játékban. Dennis Politic jelentette a különbséget a két csapat között, ő egy minőségi játékos. Ha egy olyan technikás labdarúgónak, mint ő teret engedsz, akkor gólt fog szerezni.

Érződött a különbség a másodosztály és a Szuperliga között, a játék ritmusa a második liga feletti volt.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Úgy éreztem, hogy egyes játékosaim a második félidőben mentális feladták. Többen azt mondták, hogy izomgörcsük volt, és ez elgondolkoztat. Ha lőttünk volna egy gólt, akkor sokkal nagyobb reményeink lettek volna a visszavágóra. Gratuláltam a fiúknak a mérkőzés után, el kell ismernünk a mi szintünket, és tárgyilagosak kell legyünk. Minden játékosom megpróbálta tudása legjavát adni, nincs amit felrójak nekik. A visszavágót hazai pályán játsszuk, és nincs veszítenivalónk, kell élvezzük a játékot, bízok egy jó eredményben a visszavágón” – nyilatkozta Ilyés a mérkőzés után.

Veres Szilárd, az FK Csíkszereda játékosa dühös volt a két kapott gól miatt. „ Tudtuk, hogy agresszív letámadással kezd a Dinamo. Várjuk a visszavágót, és remélem, hogy az a meccs más lesz. Mi a második ligából jövünk. Ma kikaptunk, de reméljük, hogy egy nagy meccset csinálunk a visszavágón.

Minden bizonnyal meg tudjuk fordítani a dolgokat. Sokkal jobb lett volna ha 0–0-val, illetve 0–1-gyel zárul a mérkőzés”

– mondta el Veres Szilárd.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Gyenge Szilárdot, az FK Csíkszereda kapusát nagyon dicsérték a bukaresti újságírók. A felcsíki születésű 23 éves hálóőr a mérkőzés végén elmondta, hogy meghatotta a stadionban tapasztalt hangulat, amikor kijött a bemelegítésre, akkor érezte, hogy labdarúgó. Reméli, hogy Csíkszeredában a visszavágón másképp lesz, reméli, hogy le tudják majd győzni a Dinamót. Dicsérte a két gól szerzőjét, Denis Politicot, de biztos benne, hogy semlegesíteni tudják majd a kiváló csatárt. „Nem tudom most megmondani, hogy mennyi esélyünk maradt a továbbjutásra, de majd kiderül. Szerettük volna ha 0–0-val zárul a mérkőzés. Nem adjuk fel, harcolni fogunk. Pozitívak vagyunk, szerintem jól játszottunk. A Dinamo 50 százalékban megmenekült a kieséstől, de mi optimisták vagyunk, meg szeretnénk nyerni a hazai mérkőzést” – hangsúlyozta Gyenge.

A Dinamo mindkét gólját a brassói születésű, a Johannes Honterus középiskolában érettségizett, 24 éves Dennis Politic szerezte. „Nagyon örülök a győzelemnek. Szerintem nagyon sok helyzetet alakítottunk ki. Az első félidőben nehéz volt felbontani a csíkiak védelmét, de éreztük, hogy az első gól után jobb lesz a folytatás.

A második gólom egy ösztönös akció volt, bejöttek a cseleim, de azt tudni kell, hogy a cseleket és a 16-os területére való betöréseket nagyon sokat gyakorlom, és ezekre nagyon koncentrálok”

– nyilatkozta Politic.

A 78 éves Mircea Lucescu, minden idők egyik legjobb romániai edzője a játék képe alapján nagyobb különbségű eredményt várt a Dinanmo javára. „A két csapat közötti különbség látszott, érződött. Nem voltam megelégedve a bíráskodással, meglepett, hogy Rareș Vidican helyett nem delegáltak egy jobb játékvezetőt. Lehetett volna nagyobb a különbség, a Dinamónak volt 3-4 tiszta gólhelyzete. Remélem, hogy a Dinamo idegenben is nyerni fog, és a Szuperligában marad, ott, ahol a helye” – nyilatkozta Lucescu.

1 hozzászólás
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Botrányt kiált a Dinamo, az FK elnöke provokációt emleget

Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.

Vadássza az új csatárt a Sepsi OSK, vele teljes lehet a keret

Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.

Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

`
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Ez is érdekelheti

Immár végleges: a Marosvásárhelyi ASA indul a 2. Ligában

A Román Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságának pénteki ülésén jóváhagyták a sporttevékenység és a részvételi jog átruházását a Nyárádtői Unireától a Marosvásárhelyi ASA részére, így utóbbi a 2025–2026-os idényben indul a másodosztály&a

Indítja a bérletárusítást a Sepsi OSK

A sepsiszentgyörgyi labdarúgóklub hétfőn, július 21-én indítja a 2025–2026-os 2. ligás bajnoki idény hazai mérkőzéseire szóló bérletek árusítását.

Vadássza az új csatárt a Sepsi OSK, vele teljes lehet a keret

Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.

Nem nézhetik tétlenül a szabályok felrúgását – az ASA miatt visszaléptek a bajnokságból

Miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elutasította mindhárom klub fellebbezését a Nyárádtői Unirea és a Marosvásárhelyi ASA közötti együttműködés ellen, az egyik közülük úgy döntött, hogy visszalép a harmadosztályú bajnokság következő szezonjától.

Kutyából nem lesz szalonna: korábban Háromszéken is kimutatták foguk fehérjét a dinamósok

Sepsiszentgyörgyön már rég megszokták, amit Csíkszereda még csak most kezd megtapasztalni: az élvonalban sokak szemét szúrja egy magyar csapat jelenléte. Háromszéken azt is nagyon jól tudják: ha az FC Dinamo játszik, a szurkolói rendbontás sem hiányozhat.

Elutasították a fellebbezéseket, még közelebb a 2. Ligához a Marosvásárhelyi ASA

Az elmúlt napokban több klub is fellebbezést nyújtott be a Nyárádtői Unirea és a Marosvásárhelyi ASA közötti együttműködés ellen, de a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) mind elutasította ezeket.

Pár nap múlva kiderül, ki kivel kezd a 2. Ligában

Július 22-én, kedden 14 órától tartják a 2025–2026-os labdarúgó 2. Liga menetrendjének sorsolását. Az eseményt a Román Labdarúgó-szövetség bukaresti székházában rendezik.

Újabb csapat kaphat feljutási jogot, egyre több együttes állhat a Sepsi OSK útjába

A Vajdahunyadi Corvinul zöld utat kapott a magánjogi átszervezéshez, így már csak egy jóváhagyás választja el attól, hogy jogosult legyen a Szuperligába való feljutásra. A Sepsi OSK-nak újabb komoly riválisa lehet.

Új korszak kezdődik a marosvásárhelyi labdarúgás életében

Nyolc év után újra lesz képviselője Marosvásárhelynek a másodosztályú bajnokságban, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) jogi osztálya jóváhagyta a Nyárádtői Unirea és a Marosvásárhelyi ASA közötti együttműködést.

Megszületett a döntés: a szövetség is rábólintott az egyezségre, az ASA indul a másodosztályban

Véglegessé vált az egyezség a Nyárádtői Unirea és a Marosvásárhelyi ASA között, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) jóváhagyta a teljes sporttevékenység átvételét. Utóbbi indul a 2. Liga új idényében és jogosult a Szuperligába való feljutásra is.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!