A Maros megyei kisváros csapata múlt héten hatalmas sikert ért el, az osztályozós párharcban a Besztercei Gloria legyőzésével hazai pályán kiharcolta a feljutást a másodosztályba.
Ezt követően a Székely Sportnak nyilatkozó klubelnök, Adrian Pop közölte, hogy a szezon befejeztével lejárt az együttest sikerre vezető Florentin Petre vezetőedző szerződése, és tárgyalnak vele a hosszabbításról.
A folytatásról viszont nem sikerült megállapodni a fiatal trénerrel, a Nyárádtői Unirea ugyanis a közösségi oldalán bejelentette a vezetőedző távozását.
„A Nyárádtői Unirea vezetősége közös megegyezéssel megválik Florentin Petre edzőtől, aki csapatunkat a 2. Ligába való feljutásig vezette.
Köszönünk mindent, amit értünk tettél. Sok sikert kívánunk a jövőben!” – olvasható a klub közleményében.
A szakvezetői pályafutása elején álló Florentin Petre – aki a Bukaresti Dinamo korábbi meghatározó játékosa volt – tavaly október végén vette át a nyárádtői csapat irányítását, amikor Flavius Sabăut váltotta a kispadon.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!