Hirdetés

Esélyegyenlőség UEFA módra

Fotó: Robert Ghement/EPA/Agerpres

2021. június 16., 16:45

Előbb én is kikeltem magamból a látványtól. Aztán elgondolkodtam, hogy egy küzdőtér, aminek behúzható fedele van, hogyan ázhat el olyan szörnyű módon, mint a bukaresti Nemzeti Aréna egy nappal az Ausztria–Észak-Macedónia mérkőzés előtt. Vicces képek jelentek meg a sajtóban, amint játékosok úszóbemutatót tartanak a gyepen, az osztrák válogatott pedig kénytelen volt más stadionban megtartani hivatalos edzését.

2021. június 16., 16:45

Valami gyanúsnak tűnt a dolgok körül, és mielőtt kimondtam volna, hogy „ez is csak Romániában történhet meg”, kissé utána olvastam az esetnek. És lám, ezúttal a blamázsért nem az itthoni szervezők a hibásak. A stadion ugyan a fővárosi polgármesteri hivatal tulajdona, ám a kontinentális labdarúgó-bajnokság idején a Nyonban székelő UEFA rendelkezik felette. Ahogy az összes többi felett, ahol mérkőzéseket rendeznek az Európa-bajnokság idején.

Ők döntenek tehát arról, hogy a tetőt be kell húzni vagy sem, és ebben az esetben úgy határoztak, hogy az esélyegyenlőség nevében maradjon fedetlen a bukaresti pálya.

Hirdetés

Merthogy vannak küzdőterek, melyek nem csukhatók le, a csapatoknak pedig egyforma körülményeket kell biztosítani a mérkőzések lejátszásához.

Kapcsolódó

Ennél nagyobb képmutatással, vagy egyenesen butasággal ritkán találkozunk. Még a labdarúgás szintjén sem. Az UEFA korifeusaitól az utóbbi időben megszokhattuk a blőd döntéseket, értelmetlen szabálymódosításokat, ám ezzel a határozattal önmagukat is sikerült alulmúlniuk. Mert másképp nem jellemezhető az, hogy az UEFA szerint, ha van is behúzható tető, nem élünk a lehetőséggel, mert egy Európa másik végében lévő stadionnak lehet, hogy nincs.

Ha már esélyegyenlőséget emlegetünk, az UEFA-nak is feltűnhetett volna, hogy a torna első fordulójában csupán három mérkőzést játszottak semleges pályán. Kilenc nemzet válogatottja – köztük a mienk – gyakorlatilag hazai pályán, saját szurkolóik előtt szerepeltek, ellenfeleik idegen pályán. Budapesten történetesen telt ház előtt zajlott a portugálok elleni csata.

Akkor hol van itt az egyenlőség? Olaszország az összes csoportmérkőzését Rómában játssza, míg például Svájc a Baku–Róma–Baku útvonalon ingázik. A svédek Sevilla és Szentpétervár között utazgatnak, ami nem éppen egy pihentető kirándulás.

És mi van akkor, ha mondjuk Budapesten zuhog az eső, de Londonban hétágra süt a nap? Az esélyegyenlőség nevében nekifogunk szárítgatni vagy locsolni a füvet? Ahol meleg van, ott hűtjük a levegőt, ahol meg hideg van, ott melegítjük?

Az UEFA-féle „egyforma esélyek” szlogenje csak duma. Olyan, mint a labdarúgó-kapusokon végzett kísérlet: a szerencsétlen hálóőr nem mozdulhat el az alapvonalról csak jobbra vagy balra, miközben a vele szemben álló ellenfél minden trükköt bevethet, hogy gólt érjen el. Ezt a szabályt is valószínűleg az esélyegyenlőség nevében hozták…

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Tuzson Ágnes nem ismer lehetetlent – út a fogorvosi praxistól a hawaii-i világbajnokságig

Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.

Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!